Három állam gátlások nélkül összefogott Robert Fico ellen – pedig nem akárkikkel találkozott volna

A szlovákok keresik az alternatívát, de szinte biztos, hogy a május 8-ra tervezett találkozót törölni kell.

Ámokfutása végén árokba hajtott és felborult, ezután előállították.
A járőrök a napokban Sülysápon akarták igazoltatni egy gépkocsi sofőrjét, aki ahelyett, hogy megállt volna, menekülőre fogta – olvasható a Police.hu-n. A rendőrök kilométereken át üldözték a nagykátai férfit, aki merész manőverekkel több autót, ezzel együtt több ember testi épségét is veszélyeztetett.
A 32 éves B. László az úttest mindkét oldalát igénybe vette mutatványaihoz, cikcakkos mozgásával több szabálysértést és bűncselekményt követett el. Ámokfutása az egyik kis utcában ért véget, ahol Kóka irányába akart fordulni, de már nem tudta kontrollálni járművét, árokba hajtott és felborult. A balesetet karcolásokkal megúszta, a rendőrök kipattantak az autóból, megbilincselték és előállították.
Adatai ellenőrzésekor kiderült, hogy a gépkocsit ideiglenesen kivonták a forgalomból, a műszaki érvényessége lejárt, a férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezik, és a hatóság pénzbírság meg nem fizetése miatt körözte – közölte a lap.
A Nagykátai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya több szabálysértési és büntetőeljárást indított a férfivel szemben.
A nem mindennapi eseménysort itt nézheti meg:
Nyitókép: Rendőrség/Youtube képkocka