Hűséges vagyok a Fideszhez, Orbán Viktorhoz

2023. augusztus 08. 12:30

Megvéd a mély istenhitem, megvéd, hogy a szakmámban profi vagyok. Interjú.

2023. augusztus 08. 12:30
Pesty László
Pesty László
24.hu

Hadd kotorjak még kicsit az ön motivációja után: valóban azt gondolja, hogy az, hogy kezdettől ott volt a Fidesz mellett, hogy ott volt az újkori magyar demokrácia születésnél, és Orbánnal együtt önt is ütötte a rendőr ’88-ban, aztán ’89-ben pár méterről filmezte őt a Nagy Imre újratemetésén elmondott beszéde közben, szóval az, hogy ön „még látta Lenint”, meg ez az egész három és fél évtizedes közös múlt megvédi? Tényleg ezt gondolja?

Röhögni fog! Én tényleg láttam Lenint!

1986-ban jártam Moszkvában, kiálltam a kétszázméteres sort a mauzóleumhoz.

Maradjunk Orbán Viktornál.

Én nemcsak láttam az ifjú Orbán Viktort, hanem együtt harcoltam vele. Nemcsak ’89-ben filmeztem őt a Hősök terén kétszázezer ember előtt, hanem ’88-ban is, amikor mindössze százan vettük a bátorságot, hogy tüntessünk a diktatúra ellen. Erre életem végéig büszke leszek!

Oké. Az ifjú Orbán Viktorral harcolt. Ezt a mostanit viszont a véknyánál böködi lándzsával, ugyanis amikor ön lölőzik, akkor a rendszer lényegét kérdőjelezi meg. Ha úgy tetszik, a rendszer neve: Lölő. És ez a rendszer egész egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy annyiban hagyja az ön kifakadását. Hiszen az az ellenzék lölőzésére ráfogható, hogy brüsszelisták, sorosisták, gyurcsányisták, hazaárulók szava métely, nem számít. De egy bajtárs ennyivel nem intézhető el.

Ismétlem: a hűség, a lojalitás szobra mintázható rólam. Hűséges vagyok a Fideszhez, Orbán Viktorhoz, hűséges vagyok a kereszténységhez, a modern jobboldalisághoz. Megvéd a mély istenhitem, megvéd, hogy a szakmámban profi vagyok, megvéd az antiglobalista, konzervatív, itthoni és a nemzetközi kapcsolati hálóm; ahogy fő weboldalunk fogalmaz: »Support local, against global«, vagyis »támogasd a helyit a globális ellenében«.”

Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
konfucius
2023. szeptember 08. 10:00
Akkor miért kell a ballib oldalon hakniznod? Ha lölő-jelenséget látsz, szólalj fel ellene a saját hangodon, a saját csatornáidon, ha korrupciót vagy törvénytelen dolgot látsz, akkor is a saját felületeiden beszélj, ha már nem bízol a hatóságok feddhetetlenségében. De elmenni a baloldalhoz ezekkel a felvetésekkel haknizni, ez a legalja!
pipa89
2023. szeptember 08. 08:56
Ja, és Pesty László egyik alapvetést sem kérdőjelezte meg, bármennyire is liheg ezen a FOS.
pipa89
2023. szeptember 08. 08:55
Teljesen rendben van, hogy valaki jobbról mond a jobbnak kritikát. De gyerekek! Miért is ne? Mi sem vagyunk tökéletesek, van bőven bibi, amin javítani kellene vagy amit sokkal körültekintőbben kellett volna intézni és természetesen vannak visszásságok is. Ezeket nem szőnyeg alá kell söpörni, hanem egyenesen megbeszélni, hogy ne merevedjen be a rendszer. Ennyi. Mit kell mindent túldimenzionálni? Számomra az egyik nagy fiaskó az, ahogy és akivel az SZFE-sztorit kezeltük. Mindenki tudna mit mondani, de basszus! Azt egyikünk sem kérdőjelezheti meg, hogy ez a kormány vitte végbe a valódi rendszerváltást, hatalomváltást és ez a kormány állította új, felfelé emelkedő gazdasági pályára az országot és a nemzetet az elkorcsosulás útjáról. Mindezzel együtt igenis szükség van a konstruktív kritikára. Bármiről is legyen szó.
nyúlgerinc
2023. szeptember 08. 07:44
Már az a tény, hogy a 24.hu részére adtál lehetőséget nézeteid hirdetésére, már önmagában annullálja azt a kijelentésedet, hogy a Fidesz híve vagy. (Ha elmondanád őszintén, hogy mi az amit nem kaptál meg - Fidesztől - , s emiatt léptél a sértődöttek táborába, akkor tisztességes emberként tekintenék rád, eddig végzett igazán jól sikerült munkáid elismeréseként.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!