Szinetár Miklóst vallatta a HVG. Az eredményre nem lehetnek büszkék.
Velős portréinterjút készített az idős Szinetár Miklós rendezővel a HVG.hu. A Kossuth-díjas és többszörös Jászai Mari-díjas alkotó a közélet és a kulturális szféra rezdüléseire reflektál, de néhány kérdésben a saját pályáját is érinti.
Szögezzük le, Szinetár korszakos alakja a magyar filmgyártásnak és színházi világnak. Életművének legerősebb darabjai időt állók, szakmai alapműveknek tekinthetők. Függetlenül attól, hogy mely alkotói korszakban keletkeztek. Szinetár ugyanis mind a kádárizmusban, mind a rendszerváltás után (bármilyen színezetű kormányunk is volt) sűrűn foglalkozatott rendezőnek számított.
A beszélgetésből kiérződik a HVG riporterének intenciója, hogy mindenképp a kormányzati kultúrpolitikára vagy legalább Ókovács Szilveszterre vonatkozó kritikát sajtoljon ki alanyából. Szinetár jobbára visszafogott, diplomatikus válaszai azonban
légmentesen lezárják a harsány ellenzéki bírálat lehetőségét,
ekképp radikálisan csökkentik is a beszélgetés lehetséges botrányfaktorát.
Finom feddésbe sodort elismeréssel szól Ókovács Szilveszter multifunkcionalitásáról, és még a fóliapolémiába sem megy bele. A modellváltásról sem hangzik el ütős kritika, és a közhangulat jellemzése is sovány muníciót jelenthet a balos médiának. Egyetlen karcos megjegyzést mond csak, ami kellően igazságtalan ahhoz, hogy gyúanyagot jelenthessen, és amit a 24.hu szemléje sem mulaszt el hangsúlyozni.
Eszerint a szocializmus kultúrpolitikája: „egyértelműbb és sok tekintetben demokratikusabb. Volt például négy-öt filmstúdió nemzetközi tekintélyű rendezők vezetésével, és a televízióban is három műhely. Ha valakinek nem fogadták el valahol a forgatókönyvét, több helyre elvihette még. Ma egy központban határoznak no name emberek.”
Feltehetően az eltelt idő szépíthette meg az emlékeket, de a kádári rezsimben a televíziós műhelyek technikailag jelentettek különbséget,
a valóságban a támogatott-tűrt-tiltott kultúrpolitikai címkézés döntött el mindent.
Ha egy filmterv piros lámpát kapott, akkor nem volt hová házalni. Akkor nem volt hová fellebbezni, folyamodni, esetleg a visszautasítást világgá sírni. Az a forgatókönyv bizony a fiókban ragadt, mert túlbuzgó, „no name” csinovnyikok gáncsolták el a rendszerellenesnek minősített kreatív ötleteket. A cenzúra pedig az alkotási folyamat bármely fázisában lesújthatott: gyakran kész filmek maradtak dobozban. És tegyük hozzá, az alkotó még örülhetett, ha utána a teljes szakmai munkássága nem került indexre.
Szinetár annak ellenére, hogy lehetőségekkel mindig bőségesen elhalmozott szereplője volt a honi filmiparnak, minden bizonnyal nagyon is jól tudja mindezt. Hogy a tendenciózus riporteri kérdésekre adott kényszerválaszról van szó, vagy csak
kellett egy vörös farok az interjú végére, nem tudjuk.
Mindenesetre Szinetár talán legjobb rendezése, Az erőd című játékfilm arról is szól, hogy az emlékek és a szándékok is hajlíthatók, ha a forgandó szerencse úgy kívánja. A mi feladatunk azonban, hogy felismerjük: mi a fikció és mi is a valóság.
(Nyitókép: MTI/MÉSZÁROS JÁNOS)
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
A színész szerint a hazai kultúra ma olyan, „mint egy útszéli kóró, ami az életéért küzd”.
Tényleg szerintem gyorsabb, mint az AI – mondta Magyar Péterről.
L. Simon László és Ókovács Szilveszter között forrtak az indulatok az új Hunyadi sorozat kapcsán – kritika, vita, történelem és kultúrpolitika egyetlen műsorban.
Egyrészt világraszóló sztárnak érzi magát, másrészt bevallja, hogy már nem a régi. Szerinte nem hívják sehova, majd kiderül, hogy mégis hívják. Rost Andrea operaénekes nehéz esetnek tűnik.
Portrénk, mely nem lesz ellentmondásoktól és közhelyektől mentes.
Ókovács Szilveszternek szeretett volna dirigálni Sándor Fegyír.
A jelölt személyéről szombaton döntött a szombathelyi Fidesz.
Illusztrációt mondjuk nem is keresett a bejegyzéshez.
