Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Tényleg szerintem gyorsabb, mint az AI – mondta Magyar Péterről.

Interjút adott a Klubrádiónak Nagy Ervin színész, Magyar Péter egyik legnagyobb rajongója, aki erősen indított, hiszen bejelentette: szívesen lenne kulturális miniszter Magyar Péter kormányában, örömmel vállalná az esetleges felkérést.
Mindent meg is tett a pozíció érdekében, hiába van előttünk még egy választás, ugyanis Magyart úgy az egekig dicsérte, hogy a stukkóról spaklival sem lehet majd leszedni. Többek között olyanokat mondott Magyar Péterről, hogy

Nagy Ervin szerint a döntő pillanat az lesz majd, amikor választásokat nyernek, majd azzal folytatta, lenne kulturális miniszter, annyira előrerohant, hogy még a szakmának is üzent, mégpedig azt,
nem kell félni,
hiszen olyan kultúrpolitikát szeretne, ahol a politikai szempontok nem számítanak, csak a minőség.
Nyitókép: Képernyőmentés