több ezren csatlakoztak, egyetértve céljukkal, ami a gyermekek sportolási lehetőségének megőrzése volt.
Ahogy a képviselő rámutatott, a Kúria a végzésben kiemelte: a végrehajtás elmaradása nem okoz súlyosabb károsodást a felpereseknek, – tehát a labdázók felszámolását kérőknek – mint az alperesnek, amely a ceglédi önkormányzat, melynek a lebontás nagy anyagi költséggel járna.
„Az ügy további fejleményeire még várnunk kell, azt azonban már most szeretném leszögezni, mindent megteszünk annak érdekében, hogy a ceglédi gyermekek minél hamarabb ismét használhassák a labdázókat, s ezért minden jogi eszközt igénybe fogunk venni” – mondta Ferenci, érthetetlennek nevezve, hogy mindössze két ember megmagyarázhatatlan ellenszenve miatt százak életét tegyék nehézzé, s jelentős anyagi hátrányt okozzanak Ceglédnek.
A képviselő kérdésünkre elmondta: „neki az ellen sem lenne kifogása, ha a végleges döntésig polgármester úr megnyitná a pályákat, azonban ez nem történt meg.”
Nyitókép: Getty Images/illusztráció