A Nagy Havas, az megmondja

„Szóval ott voltam a vébén, vagy Eb-n, vagy mit tudom én, de én emlékszek arra, hogy nyertünk, sokat nyertünk, most meg mit nyertünk, lószart se nyertünk, nekem ne gyertek azzal, hogy egyéni rekord, mert én naponta megdöntöttem az egyéni rekordomat, hát nyilván ettől lettem ilyen félisten, mert régen száz kiló voltam, fekve nyomtam százat a Teddyvel, az meg meg sem mert szólalni, ott szuszogott felettem a szerencsétlen, én meg nyomtam, meg nyomtam, a Forró Tomcsi meg csak röhögött, a kis tmb-haverom, most már galériás, hozzám hasonló tisztességes fazon ő is, nincs is ránk szükség ebben a fene nagy új világban, pedig aztán amennyi könyvet én megírtam, meg interjúkat készítettem.« 
–
»Figyuzzatok már, én nem is tudom, mit akarok írni, de ittam pár fröccsöt, szóval akarok. Nem szólt az asszony, hogy nem tehetem, szóval fogok is, nem azért, mert megírtam száznegyvenkét könyvet, és nem is azért, mert éveket tanítottam a saját iskolámban. Ami azért, valljuk meg, kisapám, a saját iskolámban tanítani, azért az nem semmi. Az a sok csinos csaj, én osztályoztam őket, hát így is, meg úgy is osztályoztam, az egyik a fejemben történt, mmmmm, mert volt azért sok csinos kis tizeske ott, csak Margitkám ne olvassa, bár ő is ott volt, hát sőt, hogy mit ott volt, hát ő volt az iskola feje. 

Na mindegy, ott tartottam, hogy én meg ott álltam a katedrán, a nagy fejemmel, értitek, azért autószerelőként vagy mi is voltam, taxisofőr is, meg nem tudom, de a lényeg, hogy ide eljutni, hát én vagyok Kádárék álma, kisapáim. De azért csak felvettem magamat a saját iskolámba, pedig nem volt könnyű megegyeznem magammal a fizetésemben, tudjátok, mekkora egy nárcisztikus, öntelt pöcs vagyok, most képzeljétek el, amikor két Havas tárgyal egymással. »Mit fogsz tanítani, te gyökér?« »Hát, nem mindegy, te pöcshuszár?« »De«. »Akkor jó’ van, te g«««!«. Kábé így ment.  

Hát ilyen volt. Hol is tartottam, mindegy, szar az egész, úgy ahogy van, mondjuk most ez az atlétikai vébé, ez is mi volt. Tudjátok, hogy én ott voltam egy régi Eb-n gyerekkoromban, amikor kis sváb, meg keresztény gyerek voltam, úgy kerültem be a rádióba is, marha nagy kereszttel, mert én megtehettem. Mert az fontos ám, hogy én keresztény vagyok, mert így tudom, hogy ki nem az igazi keresztény, mert rajtam kívül kb. az összes keresztény egy büdös gyökér, antiszemita, vagy, ami még rosszabb: Fidesz-szavazó. Szóval, na, ott voltam az Eb-n, és hát ott egy csomó érmet nyertünk, mert a kommunizmusban ez is jobb volt, nem csak maga a kommunizmus, hanem, hogy egy csomót nyertünk, az Eb-n, jó ez vb, de én nem tudom, mi a különbség, pedig sportkönyvet is írtam már jópárat, nyilván, nagyon jó könyveket, kár, hogy nem ismertek egyet sem. A maga idejében kapkodták őket mint a cukrot, de hát nem hiszem, hogy sokaknak megvannak még, úgy toltam ki őket egymás után, mint más a nagydolgát a vécén. De hát kajáltátok, a Nagy Havas, az megmondja, bátor és önimádó voltam helyettetek is, kicsi, bátortalan, nyomorult magyarjaim. 

Szóval ott voltam a vébén, vagy Eb-n, vagy mit tudom én, de én emlékszek arra, hogy nyertünk, sokat nyertünk, most meg mit nyertünk, lószart se nyertünk, nekem ne gyertek azzal, hogy egyéni rekord, mert én naponta megdöntöttem az egyéni rekordomat, hát nyilván ettől lettem ilyen félisten, mert régen száz kiló voltam, fekve nyomtam százat a Teddyvel, az meg meg sem mert szólalni, ott szuszogott felettem a szerencsétlen, én meg nyomtam, meg nyomtam, lassan jöhet a Verebes Pista is, hadd szuszogjon, a Forró Tomcsi meg csak röhögött, a kis tmb-haverom, a »Szilágyi Ákos«, most már galériás, hozzám hasonló tisztességes fazon ő is, nincs is ránk szükség ebben a fene nagy új világban, pedig aztán amennyi könyvet én megírtam, meg interjúkat készítettem, hát mindenhol ott voltam, még a Szabad Európa Rádióhoz is bejutottam, pedig hát az CIA-s volt, tuggyátok. 

Na mindegy, rötyögtünk a Nap-TV stúdiójában, és akkor kérdeztem a Teddyt, hogy akkor nem vesztek be a Heti Hetesbe, mert miért nem, kell nektek egy ilyen ember, bemegyek a keresztemmel, meg a svábságommal, hát, kérem, én az MDF-re szavaztam régen, tényleg, tessék elhinni, vagy lehet, hogy nem, lehet, hogy az SZDSZ-re szavaztam, már nem tudom, de az biztos, hogy Hornban nagyon bíztam, vele dolgoztam pár napig. Azért csak pár napig, mert kirúgtak, hát valahogy sok helyről kirúgtak, meg sokan nem szerettek, hát én sem szeretek kb. senkit, csak a Margitot, meg a gyerekeket, meg az unokákat, azokról írok szívesen, főleg, ha elhagyják ezt az országot, mert akkor végre tudok megint Orbánozni egyet, együtt a Juszttal, meg a többiekkel.
Jaj, de nagy idők voltak azok a kilencvenes évek, meg a kétezres évek, amikor még százkilós voltam, és miénk volt a világ, most meg itt ülök, megint kezdek bebaszni, és közben elfelejtettem, miről akartam írni. Már magamon kívül.

Rohadjon meg a Mandiner, ha ezt is átveszi, akkor egészben, nem ám úgy kivenni a sok hülyeségemből a kevés hülyeségemet, ez olyan mintha a hányásból kiemelnéd a sárgarépát, és azt mutogatnád...

[[[Jól van, Margit, megyek már, még ezt az üveg alján megiszom, aztán megyek tényleg.]]

Meg egy nagy szart megyek, gyerekek, ezt még élesítem! Majd a Margit javítgatja, ha akarja! Ezt a kis rozét se fogom itt hagyni megpimpósodni, ha már hatezeré megvettem a kisoroszi kisbótban. Császtok! 

Még annyi, hogy ezt a czinegés fotót választottam, a Forró Totyát levágtam a képről, mert amúgy is csak fasz mikrofonállvány volt mellettem.

–

A poszt természetesen paródia. Nem Havas Henrik, hanem én írtam. Fotó: Havas Henrik Czinege Lajossal.”

Nyitókép: Facebook