Szijjártó: Bekérették a bukaresti nagykövetünket a román külügyminisztériumba

2023. július 24. 12:06

A történtekhez köze lehet Orbán Viktor beszédének.

2023. július 24. 12:06

A magyar nagykövetet bekérették a román külügyminisztériumba – közölte Szijjártó Péter az ATV kérdésére egy mai sajtótájékoztatón.

A történtekről nemsokára tájékoztatást ad majd a KKM. Az ATV kérdésére azonban a külgazdasági és külügyminiszter megerősítette, hogy Románia budapesti nagykövete július 13-án járt a külügyminisztériumban és szóbeli demarsot terjesztett elő a területi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárnak.

Az üzenetben közölték, hogy miről ne beszéljen Orbán Viktor Tusnádfürdőn.

Ezt is ajánljuk a témában

„Ezeket az elvárásokat pontosan idézte miniszterelnök úr a beszéde legelején” – árulta el Szijjártó Péter újságírói kérdésre válaszolva.

A magyar miniszterelnök azonban a „tiltott” témákat mind szóba hozta a beszédében. Példának okáért beszélt nemzeti szimbólumokról is, és kiemelte a székely zászlóval érkező magyar résztvevőket. Sőt Orbán Viktor Székelyföldet is megemlítette, amely nem szerepel a mai román közigazgatásban.

Szijjártó Péter a Facebook-oldalán újfent megerősítette a hírt. „A román helyettes államtitkár által közöltek gyakorlatilag a korábbi demarsban megfogalmazott pontokat ismételték meg, ezúttal már a beszéd utánra aktualizálva” – fogalmazott a történtekről.

 

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

 

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nyugatellenes
2023. július 25. 01:13
Alakulnak a lövészárok oldalai.
Medici
2023. július 24. 16:01
Azóta Pozsonyban már a drótos tótok is bekérették a magyar nagykövetet. Azoknak sem tetszett a beszéd. Szinte minden kisantantba tartozó rendkívül érzékeny. Mint egy szűzlány...
Galsó Atya
2023. július 24. 15:53
Ezt a sok szar, elmebeteg, lipcsy faszt itt alább képtelenség olvasni.
Zjzj
2023. július 24. 15:50
Hu de beszolt a romanoknak mikozben a roman rendorok vedtek ot !;) Nem tudom mit szolna a NER csurhe, ha az osztrak kancellar Ofenben (Buda, a gyengebbek kedveert) a habsburgoknak kovetelne vissza zorbanisztant, mikozben az osztrak fociszurkolok a Puskasban Ausztria 1867 elotti terkepet lobogtatnak amin zorbanisztan csak mint Die Osten (ha egyaltalan) lenne feltuntetve. Eleg civilizaltaknak tunnek a romanok, hogy eddig verbalisan visszaszolva vagy esetleg nagykovet berendelessel kezeltek zorban es fszszopoi romaniai megnyilvanulasait, de meglehet turelmuk fogytan van aztanzorban majd egyszer ugy jar mint Solyom a komaromi hidon. Igaz, az meg jol is johet neki hiszen azota R Ficoval puszi haverok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!