Parázs vita zajlott Tusványoson a médiaszabadságról a szabadegyetem leghangosabb sátrában.
Tusványoson vitát rendeztek a Puskás Ferenc Kávéházban, elvileg arról, miként hatott a médiára a rendszerváltás, valamint a digitális technológiák, csak aztán a vitából „Puzsér-vita” lett, heveny „kisgrofózással” – nem mellesleg megszületett a leghangosabb sátor.
A vitán Gerényi Gábor, az Index alapítója, Pócza István, a Mandiner rovatvezetője, valamint Puzsér Róbert publicista és Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője vett részt, Balogh Ákos Gergely moderálásában.
Mi az, ami sokkal jobb volt a rendszerváltás előtt a média szempontjából, és mi az, amiben rosszabb a média most? – ezzel a kérdéssel indult meg a diskurzus, ami gyorsan átváltott egy „Puzsér vs. mindenki más” felállású párbajba a mikrofonért.
Szöllősi kifejtette, szerinte a kilencvenes évek eleje kiábrándító mélypont volt a sajtó szempontjából, s hihetetlen átverés az, amit a média akkor jelentett. Nem szólt másról az egész szörnyűség, mint hogy „falazzanak ennek a vagyon és hatalom átmentésnek, kimentésnek”. Puzsér itt rögtön közbevágott, s feltette a kérdést: akkorát változott a helyzet azóta. Erre válaszul Szöllősi leszögezte, hogy
az azóta lezajlott technológiai forradalom miatt sokkal több esélye van sokkal több hangnak megszólalni.
Puzsér a kérdésre válaszul kifejtette, hogy Magyarországon pozitív szempont, hogy ha ellenzéki vagy, akkor van sajtószabadság a kapitalizmus keretei között. Ha pedig rendszerpárti vagy, akkor a feudalizmus keretei között van sajtószabadság, ami azt eredményezi, hogy könnyebb a megélhetés, nem a piacon kell megélni, „az állambácsi meghajlítja nekünk a kapitalizmust” – aminek kapcsán Szöllősi közbevetette az ellenzéki médiák és az NGO-k kapcsolatát, mire válaszul Puzsér kötötte az ebet a karóhoz: másfajta szabadsága van annak, aki ellenzéki és annak, aki rendszerpárti.
Pócza István a moderátori kérdésre leszögezte, szerinte
színesebb a magyar média, de véleménybuborékosabb is.
Színesebb, mert a vélemények jóval széttartóbbak, sokkal nagyobb a magyar tulajdon aránya, mind a kormánypárti, mind az ellenzéki részen. A felvetett kapitalizmus kérdésre pedig megkérdezte azt, hogy mennyire lehet kapitalista logikának tekinteni azt, hogy különféle sajtótermékeket különféle NGO-kon keresztül finanszíroznak? Akik pedig utána megpróbálnak megfelelni a finanszírozók vélt vagy valós igényeinek – ha pedig a kapitalista logikát követjük, akkor végeredményben az lesz, hogy néhány nagy pénzember fogja megmondani, mi legyen világszinten a médiában.
Gerényi elmesélte a kérdés kapcsán, hogy sok emléke van a rendszerváltás előtti időkből. Megemlítette az első megrendelését az állami televíziótól különféle eszközökre, amikor a belügyminisztérium irodáiban kellett aláírni a szerződést, amelyről már úgy gondolja, nem fordulhat elő. A beszélgetés e ponton gyorsan átcsapott egy heves egyetértésbe arról, hogy az ügynökaktákat nyilvánosságra kell hozni, majd Puzsér a médiahegemóniáról beszélve megjegyezte, hogy a Magyar Hangot nem Magyarországon nyomtatják, valamint azt, hogy a „Simicska-korszakban”, a Magyar Nemzetben megjelent cikkei elérhetetlenek lettek.
Pócza leszögezte: a magyar médiahegemónia nem úgy van, ahogy gondoljuk. „Ha megnézzük az olvasottságot, akkor 50-50%-ot látunk, ami kiegyensúlyozottságot mutat” – mondta, majd beszámolt egy médiajelentésről, amely szerint a kormánypárt szavazói sokkal nagyobb arányban látogatják az ellenzéki oldalakat, mint az ellenzéki szavazók a nemzeti oldalakat,
„sokkal nagyobb százalékban nyitottak a Fidesz-szavazók, akik aztán az ellenzéki média elolvasása után, mégis a Fideszre szavaznak”.
Gerényi újfent történelmi kontextust helyezett a beszélgetés köré, mikor leszögezte, hogy szerinte a mostani médiahelyzetnek két kulcsmozzanata van: az egyik a 2002-ben a Fidesz által elvesztett választás, amikor Medgyessy híres/hírhedt mondata elhangzott, hogy „akinek saját tévére van szüksége, az vegyen magának”, amely elvetett gondolatból 2010-körül lett valóság, amikor a magyar médiavállalatok sorra értéktelenedtek el, ami miatt a tulajdonosok sorra adták el a cégeiket, minek eredményeképp üzleti alapon megszületett a nemzeti média.
Puzsér kifejtette, Magyarországon szerinte a sajtó nem működik megfelelően mint negyedik hatalmi ág, mert nem volt a „Schmitt-ügy” óta egyetlen egy politikus sem „elsüllyesztve” a sajtó által és a nyilvánosság fél a politikától – erre Pócza rákontrázott azzal, hogy
jártál te az Európai Parlamentben? A magyar parlamenthez oda lehet menni, de az EP-ben dehogy, azt mondják, ez itt nem szokás!
Puzsér a közbevetést érdemi reakció nélkül hagyta, majd folytatta, hogy a sajtónak nincsen ellenőrző, kontrolláló szerepe, nincsen a negyedik hatalmi ágat megillető hatalma a politikára. A Megafont hozta példának, amelyről elmondta, hogy egy válasz a vlogszférára, viszont míg azok organikusak, addig a Megafon organizált, az egyik szerves, alulról szerveződik, a másik pedig szervezett. Amikor Pócza szarkasztikusan megjegyezte, hogy Gulyás Márton alulról szerveződik, Puzsér kifejtette, hogy organikusan indult, az organikusan kihajtott hajtás lett föntről meglámpázva, mint a marihuánánál.
A vita során felmerült az Ursula von der Leyen nevével fémjelzett vakcinabeszerzés és az Eva Kaili féle korrupciós ügy, mint két jelentős ügy, aminek kapcsán a nyugati sajtóból láthatólag hiányoznak a vezércikkek, az elszámolásra való felhívások. Puzsér ennek kapcsán leszögezte, ez a kettő korrupciós ügy, majd elkezdett Orbán Viktor Kis Grófo-s képéről beszélni. Puzsér szerint ebben minden kifejeződik.
Pócza amikor megkérdezte, hogy zavarja-e a publicistát Kis Grófo, az kifakadt:
nagyon is zavar engem az alja kultúra, bocsánatot kérek, de nagyon is zavar”.
A kulturális ítéletmondás többször is előkerült, Puzsér szerint az egészséges reakció erre a felhördülés. Pócza szerint a publicista lenézi az embereknek egy nagy részét, valamint kifejtette, hogy ha megnézik Grófo számait a YouTube-on, azok mutatják, hogy nagyonis organikusak – ellentmondva a publicista véleményének. Puzsér felhozta erre, hogy attól még, hogy valami organikus, „lehet hitvány” – mire Pócza megjegyezte, hogy
„magaddal vitázol?”
Szöllősi ennek kapcsán megjegyezte, az szerinte rendben van, hogy a miniszterelnök megy és felköszönti a nyolcvanéves Törőcsik Marit és még más millió ilyen gesztust tesz, de „ez a te sznobizmusodba nem fér bele”. A vita végén azért a résztvevők kézfogásokkal búcsúztak.
Jókai Mór méltatlan gúny céltáblája lett, amiért idős korában elvette feleségül a nála csaknem 55 évvel fiatalabb Nagy Bellát. Az pedig, hogy vagyonát is ráhagyta, hosszú családi perpatvart hozott magával.
„Orbán most már tényleg úgy hazudozik, mint Gyurcsány a fénykorában” – jelentette ki a kritikus az Önkényes Mérvadó című műsorban.
Oszi, Puzsér és Csoki! Mi soha nem fogunk semmiben sem egyetérteni. És már ne is törekedjünk rá!
Különbséget lehet tenni az ízléses és ízléstelen, a hiteles és a hiteltelen kritikák között.
A kritikus azon is kiakadt, hogy egy olyan nőt hord a tenyerén a magyar szórakoztatóipar, aki azért „hisztizik”, mert valaki rosszat mond rá.
A biztonságpolitikai szakértő Puzsér Róbert primitív történelmi érveléseihez hasonlítja az ügyvéd Trianonról szóló, alacsony színvonalú kirohanását.
A Maxima legújabb adásában Alice Weidel és Szalai Zoltán őszintén beszél Németország válságáról, Európa jövőjéről és a patrióta politika lehetőségeiről.
A European Conservative arról számolt be: miközben Nagy-Britannia szolidaritásból fegyverezte fel Ukrajnát, védelmi ipara – és Boris Johnson szövetségesei – a háborút lehetőségként fogták fel.