Lemondott a MOK egyik alelnöke

2023. június 13. 16:08

Az elnökségen belüli véleménykülönbségeket nem tudtuk áthidalni – mondta a távozó Lénárd Rita.

2023. június 13. 16:08
null

A MOK küldöttközgyűlése június 3-án botrányba fulladt – írta meg a Magyar Nemzet.

A lap közölte, hogy a küldöttközgyűlést követően a MOK egyik alelnöke, Lénárd Rita bejelentette a lemondását. „Egy szervezet életében vannak jobb és rosszabb periódusok. Mi most érkeztünk el oda, hogy

kompromisszumos megoldássá formálni. Úgy gondoltam, azzal segíthetem a továbblépést, ha lemondok tisztségemről” – közölte Népszavával a 2019 óta hivatalban lévő alelnök.

de ezek miatt az elnökségi ciklus hátralévő pár hónapjában nélkülöznünk kell Lénárd Ritát. Remélem, hogy néhány hónap múlva nyugodtan tudjuk összegezni a közösen együtt elért eredményeinket” – fogalmazott az alelnök távozásával kapcsolatban Kincses Gyula.

A Magyar Nemzet arról számolt be, hogy a kamara vezetése azzal számolhat, a maradás mellett döntő orvosok mind azonos politikai oldalon állnak velük. Ettől függetlenül az orvosok nem szeretnék, ha érdekvédelmi szervezetüket politikai kampányokban vetnék be. A lapnak korábban azt mondta több orvos, hogy a MOK nem a saját vélt vagy valóságos hibáira koncentrált, hanem a kormánnyal való hadakozással töltötte az idejét.

Nyitóképen Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Fotó: Facebook

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bobika8
2023. június 13. 19:24
Milyen meglepő lenne, ha gyógyítással foglalkoznának!
Box Hill
2023. június 13. 19:02
És mi az a MOK? Az újságírás tankönyv harmadik oldalán az található, minden rövidítés használata előtt kiírjuk egyszer a teljes nevet.
olajfa1
2023. június 13. 18:33
Szét vert mindent... most aztán "utánam a vízözön"...
Istók3
2023. június 13. 18:31
"a kamara vezetése azzal számolhat, a maradás mellett döntő orvosok mind azonos politikai oldalon állnak velük" Meg azonos etnikai oldalon is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!