Schadl elmondta, Völner Pált „kitűnő jogásznak” ismerte meg, akitől gyakran kért tanácsot saját ügyeiben is. Szerinte kifejezetten jó kapcsolat alakult ki köztük. Azt is kijelentette, hogy
„soha nem fizetett jogellenesen Völner Pálnak”.
A bírósági végrehajtókkal összefüggésben pedig úgy fogalmazott, hogy velük anyagi kapcsolatban állt, mert a pályázatok elnyerésekor nem volt megtakarításuk, hogy elindítsák irodáikat. Másfél óra után a bírónő félbeszakította azzal, hogy kíván-e majd kérdésekre is válaszolni, mire ő és ügyvédje is azt felelte: nem – idézte az Index.