35 centiméterrel maradt el az erre az időszakra előírt minimális 135-ös vízszinttől.
A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság idén január 23-án – az I. számú zsilipkapu megnyitásával folyamatos, szoros vízminőségi kontroll mellett – újra megkezdte a Pátkai-tározóban rendelkezésre álló víz leeresztését és bejuttatását a tóba, április 20-án 11 órakor pedig be is fejezték be a munkát. A tó vízállása 87-ről 109 centiméterre nőtt a három hónap alatt, a 22 plusz centiméterből „csak” 12 centimétert hozott a pótlás – ez csaknem hárommillió köbméter vizet jelent –, a többi a természetnek köszönhető, hiszen a tél második és a tavasz első fele meglehetősen csapadékos volt.
A negatív rekord 53 centiméter volt
A Pátkai-tározó vízszintje a víz leeresztése miatt 446-ról 391 centiméterre csökkent. A minimális, üzemi vízszintje ugyan 370 centiméter – tehát a jelenlegi állás ezt 21 centiméterrel meghaladja –, ennek ellenére mégsem lehetett több vizet leengedni, mert az
egyre melegebb tavaszi idő miatt romlottak a vízminőségi paraméterek.