„Nárcisztikus, futóbolond”– repkedtek a jelzők Márki-Zay Péterre a DKTV-ben

2023. február 11. 17:20

Czeglédy Csaba szerint Márki-Zaynak mélységesen szégyellnie kellene magát amiatt, hogy a „szar kampányával” hozzásegítette a Fideszt a győzelemhez.

2023. február 11. 17:20
null

A Demokratikus Koalíció házi televíziójának pénteki adásában szóba került Márki-Zay Péter volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt is, aki szerint a kampány során

„Klassz elmélet, de azt hiszem ebben az országban vannak nagyon sokan akik egészen mást gondolnak erről a 2022-es szereplésről. Szerintem ez nem túl elegáns, azonkívül nem is igaz” – fejtette ki Kálmán Olga.

„Márki-Zay Orbán embere”

Czeglédy Csaba már kicsit karcosabban fogalmazott: „Azért fölösleges MZP-ről még többet beszélni, mert az ilyen nárcisztikus, kissé futóbolond beállítottságú emberek ezt szeretik. Ő néz most bennünket és annak őrül, hogy róla beszélünk.” Czeglédy szerint Márki-Zaynak „mélységesen szégyelnie kellene magát” amiatt, hogy a  

Gréczy Zsolt szerint, Márki-Zay Péter okozta minden idők legnagyobb orbáni győzelmét, sőt ahogy fogalmazott: „az emberek ma már nehezen hiszik el róla, hogy ő valójában nem Orbán embere”.

A DK TV teljes adását alább tekinthetik meg, az idézett rész a 31. perctől kezdődik.

Nyitókép: YouTube

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Brandon the great Negro
2023. február 14. 15:37
Nincs kétség! Tényleg szubjektív!
LancelotDuLac
2023. február 12. 21:02
Így lett Márki-Zay miniszterelnök - jelölt https://youtu.be/pQU2j26A6gw
llnnhegyi
2023. február 12. 17:09
Gréczy Zsolt internetes szatír megint hazudik. A legnagyobb méretű baloldali vereség oka: A mérhetetlen pökhendiségükben, arroganciájukban óriásira nőtt Gyurcsány házaspár az oka! Az Apró klán komenista maradványai.
LancelotDuLac
2023. február 12. 10:50
Teljes joggal, de nemcsak a DK TV-ben, valamennyi médiában köpködik, ahogy a kampányban Ő köpködött mindenkit gátlástalanul! MZP halott!!! hál Istennek. https://youtu.be/SpsNEr3jPUQ
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!