A hét, amikor elítélték Gyárfás Tamás fontos bizalmasát

2023. február 16. 20:48

Ihász Sándor, a DK igazságügyi szakértője egy év börtönbüntetést kapott két évre felfüggesztette. Az ítélet nem jogerős.

2023. február 16. 20:48
null

Pénteken zárult Ihász Sándor bírósági ügye elsőfokon. Mint arról tudósításunkban beszámoltunk a Pesti Központi Kerületi Bíróság a DK igazságügyi szakértőjét egy év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását két évre felfüggesztette. Ihász Sándor volt fővárosi főügyészt azzal vádolták, hogy törvényi kötelességét megszegve nem adta át azokat a bizonyítékként felhasználható dokumentumokat a nyomozóhatóságnak, amelyeket a Fenyő-gyilkosságban felbujtással vádolt Gyárfás Tamástól kapott még 2017 novemberében, és

amelyek bizonyítékul szolgálhattak az ügyben. A dokumentumokat ehelyett hivatali helyiségének szekrényében őrizte.

Ihász vallomása szerint Gyárfás jogi tanácsot kért, hogy tegyen-e feljelentést. Az egykori médiavállalkozó ugyanis amiatt aggódott, hogy ha a rendőrséghez fordul, akkor az ügy kikerül a sajtóhoz és újabb fenyegetések érhetik.

Az ügyészség a tárgyalás során hivatali visszaélés miatt felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérte Ihász Sándorra, miután álláspontja szerint a bizonyítékok alátámasztották a vádat, és ezeket Ihász nem tudta megcáfolni a bírósági eljárás során.

A DK szakértője végig tagadta bűnösségét, úgy fogalmazott, hogy „a lelkiismerete tökéletesen tiszta”. Ihász Sándor korábban azzal védekezett, hogy csak baráti tanácsokat adott Gyárfás Tamásnak és szerinte semmi dolga nem volt az egykori médiavállalkozó által neki átadott irattal. 

Végül a volt főügyészt az ügyben eljáró bíró egy év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette. Az ügyészség tudomásul vette az ítéletet, míg Ihász és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. A volt főügyész az ítéletet megalapozatlannak, az indoklást iratellenesnek és az ebből levont jogkövetkeztetést törvénysértőnek nevezte. Az ügy másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik. 

Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senki Alfonz
2023. február 17. 00:57
Én leszarom a mocskos bal- és jobboldali politikai és más hatalmasokat. Meg hogy melyik aljas cselekedetüket dobta fel a szennyvíz kavargó áramlása. Azonban a tisztesség az lenne a médiakoldusoknál, hogy mindig csak a JOGERŐS ítéletek esetében írnak tartalmasabb anyagot!! A Patás is mindig ezt mondja a Völlner és más ügyekben is, mert IGAZA van!!!
Atti bá
2023. február 17. 00:28
Ha véletlenül betörném az örrát ennek a recskamaradványnak, biztos nem úsznám meg feltételessel. Pedig társadalmilag én voltam a "hasznos".
APESZ72
2023. február 16. 22:25
kemény ez a büntetés. ez valami áprilisi tréfa?
nick89
2023. február 16. 22:22
"Ihász Sándor, a DK igazságügyi szakértője egy év börtönbüntetést kapott két évre felfüggesztette." A terrorista elkúrót bezzeg védi a pohos, mert a kezéből eszik!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!