Fordulnak Zuckerbergék: jön a gyermekvédelem a közösségi oldalakon
Az Instagram kapcsán már be is jelentették a változásokat.
Az intézet levezeti, hogyan függenek össze az elmúlt hetekben napvilágra került, iskolákban elkövetett cselekmények és a civil szervezetek által végzett érzékenyítés.
Sajnos nincs mit csodálkozni azon, hogy egyes nevelők, tanárok súlyos bűncselekményeket követnek el és nem is érzik undorító tetteik súlyát. Évek óta trenírozzák, képzik, kiadványokkal látják el őket a nyílt társadalom finanszírozta szervezetek, hogy „bújjanak elő”, „mutassanak példát” a gyerekeknek, „vállalják fel” legkülönfélébb szexuális orientációjukat, és aktívan segédkezzenek „az előítéletek lebontásában” – írja legfrissebb Facebook-posztjában az Alapjogokért Központ az elmúlt hét híreire utalva.
A nyílt társadalom hálózata által finanszírozott „civilek” uniós forrásokkal megtámogatott évtizedes agymosása mindeközben zakatol. Ezek a szervezetek – pl. a Háttér Társaság a Melegekért – „genderérzékenyítő” (agymosó) kiadványokkal, képzésekkel árasztják el az iskolák környékét, megkerülve a gyermekvédelmi törvényt. Például a Háttér egyik, Európai Bizottság által támogatott, „LMBT érzékenyítő képzés” c. füzete arra biztatja a nevelőket, hogy „bátran, természetesen vállalják fel identitásukat” – bármi legyen is az. Igen, ez az az Európai Bizottság, mely egyébként is százmillióval szponzorálta az elmúlt években fenti szervezetet - és amely lényegében a gyermekvédelmi törvény miatt nem hajlandó megnyitni a Magyarországnak egyébként járó brüsszeli forrásokat – teszik hozzá.
Érvelésük alátámasztásául idéznek a Háttér Társaság „Melegség és megismerés" c. programjának „LMBT érzékenyítő képzés – oktatás” című kiadványából, amelyben arra bátorítják a tanárokat, hogy az „identitásukat bátran vállalják fel” a gyerekek előtt, hiszen így „referenciaszeméllyé” lehetnének számukra: „Ma Magyarországon nagyon kevés tanár vállalja föl nyíltan LMBT identitását az intézményekben, mert nagyon sok tudatlanságból fakadó előítélet kapcsolódik a >>meleg pedagógus<< képéhez. Pedig az LMBT diákok számára nagyon jó lenne, ha az identitását bátran vállaló, a melegséget, transzneműséget természetesként megélő nevelőket látnának példaként, akik referenciaszemélyek lehetnének számukra” – olvasható a szövegben.
„Összenő, ami összetartozik – mi viszont nem adjuk a gyerekeinket, ezt soha nem látott többség, 3,7 millió ember erősítette meg a tavalyi népszavazáson. A pedofíliára nincs bocsánat, a genderpropaganda pedig nem egy jópofa szivárványos dumcsi, hanem a gyerekeinkre leselkedő legnagyobb veszély!” – szögezik le a jobboldali think-thank munkatársai.
Nyitókép: illusztráció. Fotó: MTI/Balogh Zoltán