Pintér Sándor belügyminiszter és Balogh János országos rendőrfőkapitány meghallgatását kezdeményezi a múlt héten, szolgálatteljesítés közben történt rendőrgyilkosság ügyében az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának két ellenzéki alelnöke.
Az MSZP-s Harangozó Tamás és a jobbikos Lukács László György az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében emlékeztetett arra, hogy múlt héten szolgálatteljesítés közben elhunyt Baumann Péter rendőr főtörzsőrmester és további két rendőr megsérült. A képviselők közölték, annak érdekében, hogy az Országgyűlés tájékoztatást kaphasson az ügy részleteiről, kezdeményezik az illetékes bizottság összehívását, valamint a körülményeket feltáró rendőrségi és belügyminisztériumi vizsgálat eredményéről a belügyminiszter és az országos rendőrfőkapitány személyes meghallgatását.
Harangozó Tamás és Lukács László György szerint a múlt héten történt tragédia arra is felhívja a figyelmet, hogy rendőrök nap mint nap életüket kockáztatják az ország polgárainak biztonsága és nyugalma érdekében. A két ellenzéki politikus javasolja, hogy a meghallgatás terjedjen ki a körzeti megbízotti, járőr, pénzkísérő és vonatkísérő szolgálati forma szerint feladatot ellátó rendőrök testpáncéllal és testkamerával való ellátásának vizsgálatára is.
(MTI)
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán