Gulyás Gergely elmondta, a szerdai kormányülésen áttekintették a költségvetést és a jövő héten nyújtják be a módosításokat, amit márciusban fogadhatja el azt az Országgyűlés. A gazdaság helyzetével kapcsolatban úgy fogalmazott,
a tavalyi évben sikerült csökkenteni a költségvetési hiányt és az államadósságot.
A miniszter szerint tavaly az első tíz hónapban a reálbérek 4,3 százalékkal nőttek. Kifejtette, tavaly foglalkoztatottsági rekordot ért el az ország, az év végére a forint árfolyamát is sikerült stabilizálni.
A rezsivédelmen van a fókusz
– mondta Gulyás Gergely, aki szerint a legfontosabb cél idén a recesszió elkerülése, valamint hogy a nyugdíjak és a reálbérek is növekedjenek. Állítása szerint minden magyar család 181 ezer forintot spórol havi szinten a rezsivédelmen.