Az Eötvös Gimnázium tájékoztatta a PDSZ ügyvivőt, hogy az iskola körüli botrány koholmány – ő pedig elhiszi ezt

2023. január 26. 21:55

Az ügyben már a rendőrség is nyomoz.

2023. január 26. 21:55
null

Ahogy korábban beszámoltunk róla, szerdán egy hangfelvétel látott napvilágot, amely alapján úgy tűnik, pénzért akartak bejuttatni egy diákot az Eötvös Gimnáziumba. Cikkünkben azt is megírtuk: egyelőre nem világos, hogy valóban az történik-e, ami a felvételen hallatszik, de azóta már a rendőrség is nyomozást indított az ügyben. 

A Magyar Nemzet cikke szerint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője úgy nyilatkozott, hogy amikor gimnázium vezetőségétől tájékoztatást kért, ha kérdezik, szakszervezeti vezetőként mit mondjon, van-e valós alapja a felvételi körüli botránynak, 

közölték vele, hogy mindössze koholmányról van szó.

Nagy Erzsébet azt is elmondta, hogy mindig elfogadja azt, amit egy közvetlen kollégája állít, amíg ennek az ellenkezője nem bizonyosodik be. A lap megjegyzi azt is: Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke még nem hallott a botrányhoz hasonló esetről, de meg szeretné várni a vizsgálatok végét ahhoz, hogy állást foglaljon.

Nyitókép: Mediaworks 

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2023. január 28. 10:05
Utasít-alak
Reszelő Aladár
2023. január 28. 09:37
Tehát most jön az ártatlanság vélelme. Érdekes, hogy a lipsik a sajátjaiknál a jogerős végzést sem fogadják el, míg az ellenoldalon már a gyanú megfogalmazása esetén halált kellene osztani.
Igazszó
2023. január 28. 08:04
Pont ugy nem lesz ez ügyben sem igazságszolgáltatás, ahogy a 2006-os és a zsidó kommunista terror 45 éve kaocsan sem. Polt vak és süket, a köpcös geci pedig gyáva, sunyi csicska vargástól, novákostól.
KBA98
2023. január 27. 17:23
Az diri és segítője hová tették a huszon x éve összetarhált pénzeket?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!