Itt az újabb segítség a munkavállalóknak

2023. január 26. 11:27

Duplájára nő a munkába járás kedvezményes költségtérítése.

2023. január 26. 11:27
null

Eddig kilométerenként maximum 15 forintos adómentes költségtérítést tettek lehetővé a munkáltatók számára a jogszabályok, de ez most a gazdaságfejlesztési miniszter javaslatára duplájára fog nőni – közölte a Világgazdasággal Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

„Mivel a szankciók miatt az üzemanyagárstopot fel kellett oldanunk, a munkába járás költségei is megemelkedtek. A teljes foglalkoztatottság megvédéséhez azonban biztosítanunk kell a munkaerő mobilitását” – tette hozzá Czomba.

A lap felhívta arra is a figyelmet, hogy a kormány döntéséből az is következik, hogy

a minimális költségtérítés szintje is a duplájára emelkedik, a jelenlegi 9 forintról 18 forintra kilométerenként.

Ez összességében több százezer dolgozó munkába járását könnyítheti meg. Az államtitkár arra is rámutatott, „a legfontosabb, hogy ma Magyarországon aki akar és tud, képes elhelyezkedni, ráadásul az adatok is azt mutatják, hogy ez egyre jobban megéri.”

Mélyponton volt tavaly az álláskeresők száma

Majd azzal folytatta, hogy

a munkaerőpiac továbbra is feszes, 4,7 millióan dolgoznak már több mint hat hónapja,

miközben történelmi mélyponton volt tavaly az álláskeresők száma – hangsúlyozta Czomba Sándor.

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gèbi
2023. január 26. 13:43
Vicces ez a szám, annak fényében hogy messze elmarad még így is a valós költségektől. Ha csak az üzemanyagot nézem is éppen háromszorosára lenne szükség ha nem négyszeresére és akkor még hol a tényleges karbantartás, amortizáció. Ennyire talán nem kéne fényezni a hülyeséget.
RasPutin
2023. január 26. 13:27
A lap felhívta arra is a figyelmet, hogy a kormány döntéséből az is következik, hogy a minimális költségtérítés szintje is a duplájára emelkedik, a jelenlegi 9 forintról 18 forintra kilométerenként. Számoljunk. 6l/100km egy diesel autó átlagfogyasztása. Ez 690Ft/l üzemanyag mellett kilométerenként 41,4Ft üzemanyag költséget jelent. Nincs benne az amortizáció meg semmi más autót érintő költség.
llnnhegyi
2023. január 26. 12:52
Jól hangzik.
ehun
2023. január 26. 12:36
vicc 15 éve beragadt számról beszélünk...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!