A kölcsönt olyan házaspárok vehetik fel, ahol a feleség 18 és 41 év közötti. A házastársaknak nem lehet köztartozásuk, kell rendelkezniük magyarországi lakcímmel, valamint legalább az egyik fél hároméves felsőoktatási tanulmányának igazolása vagy
tb-jogviszonyának igazolása szükséges hozzá, utóbbiban legfeljebb harminc nap megszakítás lehet. 2020 nyara óta nincs arra vonatkozó szabály, hogy hányadik házasságukban kell élniük a feleknek.
„A hitel összege legfeljebb tízmillió forint, futamideje legfeljebb húsz év. 
A ténylegesen felvehető hitelösszeget a hitelintézet által elvégzett hitelbírálat határozza meg, amelyben fontos szerepet játszik az adósok jövedelme” – tájékoztat a gazdasági portál. A hitel szabad felhasználású, így bármire igénybe vehető: lakásvásárlásra, felújításra, hitelkiváltásra vagy autóvásárlásra is.
A Portfólió kifejti, hogy amennyiben a hitelszerződés aláírását követő öt éven belül gyermek érkezik, és a születést követő hatvan napon belül bemutatják a hitelintézetnek a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, lakcímét igazoló hatósági igazolványát és adóigazolványát, vagy eléri a 12 hetes magzati kort, a törlesztés kérelemre három évre szüneteltethető (a futamidő ennyivel meghosszabbodik, ikrek esetén a törlesztési szünet lejárta előtt több mint hatvan nappal további két év hosszabbítás igényelhető), ez esetben a hitel a futamidő végéig kamatmentes marad.
„A hitelszerződés aláírását követően érkező második új gyermek esetén a törlesztés újabb három évre kérelemre felfüggeszthető (ikrek esetén további két év hosszabbítás igényelhető)