Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Nem lennénk most Orbán Viktor helyében.

Gyurgyák János történésszel, az Osiris kiadó vezetőjével, a Századvég folyóirat alapító tagjával és egykori főszerkesztőjével beszélgetett műsorában Veiszer Alinda, amelyet a Telex szemlézett. Gyurgyák a beszélgetés során kifejtette: az első Orbán-kormány utáni időszakban lett számára egyértelmű, hogy a magyar politikát úgy hívják, hogy Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc.
A NER-t vissza kell építeni, csak a vak nem látja, hogy a NER-nek vége”
– fogalmazott a történész, aki szerint a Nemzeti Együttműködés Rendszere mind külpolitikailag, mind belpolitikailag megbukott. Hozzátette, hogy szerinte azon ellenzéki „áltevékenység” is megbukott, amit most csinálnak a politikusok.

Úgy kellene kezdeni, hogy mea culpa, és visszalépni három lépést”
– mondta, majd kifejtette: amíg ez nem történik meg, addig marad ez a reménytelen helyzet.
A Gyurgyák Jánossal folytatott teljes beszélgetést ide kattintva tudják megtekinteni.
Nyitófotó: Földházi Árpád