Rávilágított: A kormány azért emelte meg 670 milliárdról 2610 milliárd forintra a Rezsivédelmi Alap forrásait, mert ennyibe kerül a rezsicsökkentés fenntartása, a közintézmények fűtésének többletköltsége és célzott támogatásokkal a gazdaság rezsiterheinek mérséklése összesen.
„Remélem, hogy a 18 fok kizárólag az idei télre vonatkozó egyszeri döntés marad.
Különösen a közigazgatásban dolgozó kolléganőknél látom, hogy ennek elviselése részükről komoly áldozatot kíván” – tette hozzá.
Megtört-e a bizalom Matolcsy felé?
Matolcsy György jegybankelnök aláírása hiányzik az új költségvetésről. Erős konfliktus keletkezett a jegybankelnök és a kormány között? – tette fel a kérdést az ATV riportere, mire Gulyás elmondta, nem lát erős konfliktust. „Előzetesen jelezte a jegybankelnök, hogy külföldön lesz, a tervezet elemzésében a jegybank alelnöke részt vett, de a törvény szerint ő az aláírásában nem helyettesítheti az MNB elnökét.”
Arra a kérdésre, hogy megtört-e e bizalom Matolcsy felé, úgy reagált: „Matolcsy Györgynek nem az én bizalmamat kell élveznie, és miután a jegybank független, ezért a jegybankelnöki tisztsége még csak a miniszterelnök bizalmától sem függ onnantól kezdve, hogy a kinevezése megtörtént.
Hiba lenne, ha a magyar gazdaságtörténet nem a legszebb lapjain őrizné meg Matolcsy György 2010 utáni gazdasági és növekedési fordulatban játszott szerepét.”
Igénytelenség, amit az MTA kért a köztársasági elnöktől
Csuhaj Ildikó rákérdezett, a miniszter tudja-e, az MTA elnöksége miért Novák Katalin közbenjárását kérte, hogy helyezzék vissza az állásukba a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárokat.
Gulyás Gergely erre a következőképpen reagált:
„A Magyar Tudományos Akadémiának természetesen nem feltétlenül kell a kormánnyal egyetérteni, de minimális jogi igényességgel kell hogy rendelkezzen, amikor egy ilyen közleményt megír és nyilvánosságra hoz. Lehet, hogy a jogászprofesszorokat titokban kizárták az Akadémiáról, ezért nem értesültünk e sajnálatos fejleményről. Az elnöki kegyelmet összefüggésbe hozni egy munkáltatói intézkedéssel egy nem túl tájékozott gimnazistának megbocsátható ötlet,
de egy olyan Akadémián, amelynek tagjai neves jogtudósok, abszurd és megengedhetetlen igénytelenség.”
.”Az elbocsátások kapcsán hozzátette, hogy a tanároknak és a Klebelsberg Intézményfenntartónak is be kell tartani a jogszabályokat. Ha valaki háromszor egymás után nem megy be a munkahelyére dolgozni, nem lesz olyan munkáltató, aki ezt el fogja tűrni.
Nyitókép: Földházi Árpád