Megszületett a holland terv: így küldenék haza a migránsokat!
Nehéz dolga lesz a bevándorlóknak, ha családegyesítésben gondolkodnak.
Vádat emeltek minősített emberölés kísérlete és embercsempészés miatt egy embercsempész bűnszervezetnek dolgozó férfival és élettársával szemben.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség minősített emberölés kísérlete és embercsempészés miatt vádat emelt egy embercsempész bűnszervezetnek dolgozó férfival és élettársával szemben. Az elkövetők az egyik szállítás során műszaki hiba miatt füstölgő furgonjukkal félreálltak, majd az őket igazoltató járőröknek mindvégig tagadva, hogy bárki lenne a raktérben, a férfi a kulcsot szándékosan beletörte a zárba és mindketten közönyösen nézték végig, ahogyan a rendőrök a lángoló furgon rakterében elbújtatott migránsokat kiszabadították.
A vádirat szerint a 19 éves budapesti férfi és az élettársa 2021 februárjától szállítóként vettek részt a Szíriából az un. nyugat-balkáni útvonalon keresztül Szerbiába, majd „sétáltatók” segítségével Magyarországra érkező menekültek Ausztriába csempészését végző bűnszervezet tevékenységében. A bűnözői csoport egyik szervezője és irányítója a férfi egyik gyerekkori ismerőse volt, aki az utasításait telefonon, közösségi alkalmazásokon, a sikeres szállításokért járó összegeket pénzátutalási rendszeren keresztül küldte meg a vádlottaknak. Ez utóbbi feltétele az volt, hogy a vádlottak a migránsok beszállását és a végpontra érkezését videóval igazolják. A páros az első hónapban négy fuvar során több mint 40 határsértőt szállított le Kőszeg és Mosonmagyaróvár térségébe, amelyért közel 1,5 millió forintot kaptak.
2021. március 1-jén hajnalban a vádlottak nyolc szír állampolgárt – köztük egy gyermekkorút – vettek fel Katymár külterületén a bérelt furgon ülések nélküli rakterébe, majd bezárva a jármű hátsó ajtaját, az M9-es autópályán Szekszárd felé indultak. Útközben műszaki hiba miatt a kisteherautó motorteréből füst szállt fel, ezért félreálltak, amikor a Tolna megyei járőrök igazoltatták őket.
Ekkor már erőteljes füst áramlott és lángok jelentek meg a motortérben, ezért a rendőrök felszólították a raktér kulcsának átadására, ő azonban egy határozott mozdulattal beletörte a kulcsot a zárba, számolva azzal, hogy a raktérben ragadt emberek a tűzben életüket vesztik. A füst időközben átterjedt az utastérre, a jármű eleje lángolt, beterítette az utasfülkét, a szélvédő szétdurrant. A raktérből ekkor kiabálás, dörömbölés hallatszott, ezért a járőrök megpróbálták kézi erővel kifeszíteni az ajtót. Mindkét vádlott szem- és fültanúja volt mindennek, ennek ellenére a szalagkorlátnak támaszkodva közönyösen nézték végig a küzdelmet, sőt, a férfi vádlott ezalatt egy képüzenetet is küldött megbízójuknak az égő autóról.
Az ügyészség a férfit aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, emellett őt és élettársát bűnszervezetben, folytatólagosan elkövetett embercsempészés bűntettével vádolja. Mindketten letartóztatásban várják, hogy ügyükben a Kecskeméti Törvényszék döntsön.
Nyitókép: Ügyészség