Kubatov Gábor: A baloldalon hiányzik a szellemi kvalitás, a kormányzóképesség

2022. november 30. 18:48

Az ellenzék külföldi támogatása kapcsán a Fidesz alelnöke kijelentette: „rövidesen fény derül az igazságra”.

2022. november 30. 18:48
null

Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke, országgyűlési képviselő, az FTC elnöke interjút adott a 888.hu-nak. Az interjúban többek között érintették a baloldal külföldi finanszírozásának témáját is. Kubatov a fejleményekre úgy reagált, hogy „az egészben persze a tény az, ami hátborzongató, de a kérdés leginkább az, hogy ezért a pénzért cserébe mit kellett teljesíteni. Egészen

Ha jól gondolom, akkor ez többszöröse a hazai kampányfinanszírozásnak. Ráadásul mára kiderült, hogy nem kint élő magyarok mikroadományaiból jött össze ez az irdatlan összeg, hanem mindössze 11 embert számláltak meg adományozóként. Ez fejenként így 272 millió forint, ami koránt sem nevezhető mikroadománynak. Zárójelben hozzáteszem, hogy az ellenzék így jóval több pénzből kampányolt, mint a jobboldal” – hívta fel a figyelmet a politikus.

„Az igazságra rövidesen fény derül”

A nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentéssel kapcsolatban ugyanakkor Kubatov megjegyezte: „kicsit várjunk még, amíg nem derülnek ki további részletek. Az biztos, hogy az igazságra rövidesen fény derül, mint ahogy arra is, hogy – és azt gyanítom – nagyon kemény dologról van szó.

– tekintett a jövőbe a nagyobbik kormánypárt alelnöke.

Kubatov Gábor arról is beszélt, hogy „a baloldalon hiányzik a szellemi kvalitás, a kormányzóképesség. Ez az igazság. A közvélemény-kutatási adatokon is az látszik, hogy az emberek nem tartják őket komoly alternatívának velünk szemben”.

Így magyarázkodik Márki-Zay Péter az amerikai pénzek kapcsán

Megkérdezték a baloldal volt miniszterelnök-jelöltjét, honnan tudja, hogy csak magyar emberek adakoztak, azt válaszolta, „mert az Action for Democracy ezt mondta". „Önöknek bárki ad, bármilyen forrásból pénzt azt nyugodtan felhasználják, nem is érdekli, hogy honnan jött a pénz?" - tette fel a kérdést Márki-Zay Péternek Bohár Dániel annak kapcsán, hogy kiderült: bárki adományozhatott az Action for Democracynak.

Magyarországon és egész Európában mindenki a békét várja

A beszélgetés során nem kerülhették meg az orosz-ukrán háború témáját sem. Arra a kérdésre, hogy fontos az, hogy Orbán Viktor rendszeresen és nagy nyomatékkal áll ki a béke mellett, a politikus azt válaszolta: „fontos, mert mindenki ezt várja nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában”. „Gondolta volna, akár csak néhány évvel ezelőtt valaki , hogy olyan energiaárak lesznek, hogy a közintézményeket csak 18 fokig tudjuk felfűteni? Hogy a téli időszakra az elhibázott szankciók és az energiaválság miatt be kell zárnunk színházakat, kulturális intézményeket, múzeumokat, uszodákat?”

Majd azzal folytatta, hogy elmondta, „a baráti körömben, politikustársaim között azt látom, hogy mindenki alig várja már, hogy végre tárgyalóasztalhoz üljenek a felek, hogy elkezdődjenek a béketárgyalások. Hogy valamilyen módon el lehessen érni, ne adj Isten,

– húzta alá Kubatov.

 

„Azt nézegetem, hogy szépen, egyesével hogyan tudnánk még tovább lépni”

A Fradi elnöke előretekintett a tavaszi időszakra is, amikor a klubjára több nagy megmérettetés is vár. Hangsúlyozta: az elért eredmények ellenére „nem vagyunk a csúcson. Még annyi minden van feljebb. Nem is gondolkodom ebben. Tavasszal három párharcra vagyunk az Európa Liga döntőjétől. Én azt nézegetem, hogy szépen, egyesével, hogyan tudnánk még tovább lépni”.

A beszélgetést azzal zárta, hogy

Ez óriási dolog. Elég megnézni a labdarúgó-válogatottunkat, hogy úgy tudunk kimenni egy meccsre, hogy változott a hozzáállás. Most már azt kérdezzük: félünk a németektől? Nem! Féljenek ők. Félünk az angoloktól? Nem, nem félünk egyáltalán. Féljenek tőlünk ők” – mondta el Kubatov Gábor.

Nyitókép: Kubatov Gábor Facebook-oldala

 

 

 

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
LancelotDuLac
2022. december 13. 22:03
"A baloldalon hiányzik a szellemi kvalitás, a kormányzóképesség" xDDDDDD ezért 410 ft /euró
zorroro
2022. december 01. 15:20
''szellemi kvalitás" 1. kubatov - aki nyilván valami ilyesminek képzeli magát a csürhéjével együtt (akik felgyújtották 2006-ban fél Budapestet, meg akik erdősiné banyával mentek a népszavazást megakadályozni.....stb.) 2. a fidesz "éretelmiségi holdudvara+, akik évente Kötsén meg a birkamenet 1. sorában szoktak felvonulni (nagyferó, rogyáscili, rákaimegafon meg az összes megafon, hyőzike, kudlikjuli, kisgrófó, marischkanéni stb.) orbán "kormányzóképessége" - mítosz, legenda káosz kormány van meg pánik kormányzás, a felcsúti lókupec nem tud kormányozni, csak bűnszervezetet irányítani - azt is csak teljhatalommal meg kamu parlamenti kétharmaddal ("saját játékszabályaink szerint játszunk")
Tiszafa
2022. december 01. 08:38
"...a baloldalon hiányzik a szellemi kvalitás..." Nem csak az agy, hanem a gerinc is hiányzik a balfaszokból.
Fed74
2022. december 01. 08:29
Ide figyelj te tolvaj Kubatov, ha az igazságra fény derül, akkor te már rég nem leszel szabadlábon! Arról beszélj tolvaj szarházi, hogy ti 7 milliárdot kurtatok el a kampányotokra , a Magyar adó fizetők pénzéből!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!