Pár nappal az előadás előtt az influenszer azzal hívta fel a figyelmet magára, hogy a fürdőszobájából osztott meg egy videót, amelyben a követőinek arról beszélt, hogy kivett egy szabadnapot, amit hírolvasással töltött. Böngészett az Origón is, ahol azt olvasta, hogy „az RTL Klub az bűnöző, a TV2-n szent emberek vannak.”
Ezt követően látványosan átállította a frizuráját, majd egy fésűt tartott a szája elé – ami úgy festett, mint egy Hitler-bajusz –, és ismertette, hogy „új törvény van beiktatás alatt. A szociális törvénynek taka!” Majd kijelentette, hogy az Aranybulla-törvényre is „szükség volt”.
A videóban Kajdi arra is kitért, hogy
„vissza kéne hozni az Árpád-háziakat... mondjuk kihaltak, de lesz majd leszármazottjuk...!”