Erre az ellenzéki politikus úgy reagált, hogy „ezt csak Ön állítja”. Ezt Bohár rögtön megcáfolta, kijelentette, hogy az Action for Democracy honlapján is látható. Erre Tordai azt mondta, hogy „majd akkor hogyha ott is elolvastam, akkor reagálok rá.”
A riporter mindezek után szerette volna megmutatni Rákay videóját a leleplezésről, amely azonban szemlátomást nem érdekelte a képviselőt. Majd azzal igyekezett kilépni ebből a helyzetből, hogy azt mondta:
„Márki-Zay Pétert kellene megkérdezni”.
.„Komolytalan dolog, hogyha a titkosszolgálatok ennyire képesek”
Eközben egy másik orgánum riportere arra volt kíváncsi, hogy meglepte-e a képviselőt a titkosszolgálati jelentés. Erre Tordai Bence azt felelte, hogy „komolytalan dolog, hogyha a titkosszolgálatok ennyire képesek, akkor adják be a felmondásukat”.