Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

Kínos.

„Hol vannak már a kilencvenes évek, amikor az első szabadon választott országgyűlésben éles vitákat vívtak egymással a nagyrészt több diplomával rendelkező képviselők, akik ráadásul java részt fejből beszéltek?” – tehetné fel a kérdést Jámbor András legutóbbi parlamenti szereplése kapcsán az, aki végig követte a magyar Országgyűlés munkáját az elmúlt 32 évben.
A párbeszédes politikus ugyanis – derül ki Deák Dániel legújabb videójából – nem éppen volt a helyzet magaslatán: hadarva olvasta fel laptopjáról felszólalását, majd több másodpercig keresgélte a szöveg folytatását. Amikor újrakezdte az olvasást, olyan érzése lehetett a hallgatónak, hogy nem is érti, mit olvas fel éppen, íme:
