Elsősorban Istennek „köszönjük, hogy építhettünk” – mondta, hozzátéve, hálával tartoznak azért is, hogy maguk mellett és mögött tudhatták a kormány és Orbán Viktor miniszterelnök személyes támogatását, a gyülekezetek és mindenki más segítségét.
Kitért arra: Isten kegyelme nyilvánult meg abban is, hogy egy olyan időszakban építhette újjá az egyház a Ráday Házzá keresztelt épületegyüttest, amikor „országunk, nemzetünk és benne egyházunk a gyarapodás éveit élte”. Templomok, óvodák, iskolák, parókiák épültek, és most a legfontosabb kérdés, amit föl kell tenni, hogy a „lelkünk épült-e?” – hangsúlyozta Balog Zoltán.
Az egyház az elmúlt időszakban gyarapodott épületekben, a szolgálat lehetőségeiben, de hogy „lélekben gyarapodtunk-e”, az majd most fog eldőlni: ma, holnap, holnapután. Most lesz nyilvánvalóvá, hogy