150 éve született Klebelsberg Kuno, aki megmentette Magyarország jövőjét – döbbenetes örökség

Számba vettük, mit tanulhatunk ma az oktatás és a kultúra úttörő harcosától.

Az iskola pedagógusai februárban már indítottak egy petíciót a tanárok helyzetének javításáért.

A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium tanárai egy Klebelsberg Kuno-idézettel fejezték ki szolidaritásukat a sztrájkoló kollégáik mellett – számolt be a Telex. A Facebookra feltöltött nyilvános fotón a gimnázium negyvennyolc tanára tartja a molinót, amin egy Klebelsberg Kuno idézet szerepel:
A tudomány birodalmában nem lehet bürokráciával és policiával dolgozni”.
A portálon kiemelik: a Szent Imre az ország legjobb egyházi fenntartású iskolája. Az egyik tanár azt mondta a Telexnek, hogy tudomása szerint ez az első alkalom, hogy az iskola tanárai nyilvánosan kiállnak a sztrájkoló pedagógusok mellett. De mint utólag kiderült, az iskola tanárai februárban már indítottak egy petíciót a tanárok helyzetének javításáért.

Nyitókép: Facebook