Hangsúlyozta, hogy gyerekkori álma volt, hogy újságíró legyen, de mindig is mozgatta, hogy a végzettségét kihasználja és kipróbálja magát a politika világában is.
„A Momentum közössége volt az egyetlen, ahol ezt jó szívvel, nagy kedvvel és minden tudásomat beleadva tudom megtenni” – tette hozzá. Nagy változást jelentett ez, ugyanis eddig ő volt a kérdező, most pedig, neki tettek fel kérdéseket, azonban saját bevallása szerint nem volt nehéz a váltás.
„Kettő év távlatából már megkopnak az emlékek. Arra emlékszem, hogy kettő évvel ezelőtt mit játszott az FC Barcelona, arra már kevésbé, hogy nekem akkor ez a váltás milyen érzés volt, de az megmaradt, hogy nem volt nehéz az átállás, mert ugyanannak az éremnek a két oldalát látják a politikai újságírók és a politikacsinálók” – fogalmazott Tóth, majd hozzátette, hogy a Cseh Katalin mellett eltöltött két éve alatt és az új pozíciójában is legjobb tudása szerint igyekszik ellátni feladatait.
Nyitókép: Facebook