A Momentum lefogalta a Mi Hazánk Horthy-felvonulása elől a Bartók Béla utat

2022. szeptember 16. 12:04

A radikális párt így november 16-án nem tud a megszokott helyszínen a kormányzóra emlékezni.

2022. szeptember 16. 12:04
null

Lefoglalta a Momentum újbudai önkormányzati képviselőjelöltje a Mi Hazánk Horthyra emlékező fáklyás felvonulása elől az útvonalat.„Szolidaritásra, kiszámíthatóságra és erős közösségekre van szükség, nem pedig gyűlöletkeltésre és uszításra” – indokolta közösségi oldalán a lépést Devecseri Mátyás.

A momentumos politikus szeirint feladatuk „a gyűlölet szítása helyett az empátia, az együttműködés, nehézségeink közös megoldása, egy szolidáris, tenni akaró nemzet építése, kiállás egymásért”. Emiatt idén november 16-án „a korábbi évek Horthyt éltető, Mi Hazánk által szervezett fáklyás felvonulásai helyett” azt kérte, „a Bartók Béla úton ünnepeljük együtt a tolerancia nemzetközi napját egy békés, közös sétával”. Posztja alapján a rendőrség tudomásul vette a területfoglalást, úgyhogy várnak szeretettel mindenkit, „aki elítéli a háborút, a kirekesztést és a gyűlöletet”.

Emlékezetes: korábban éppen a Mi Hazánk foglalta el az Andrássy utat a Pride felvonulása elől.

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kortárs
2022. szeptember 16. 15:05
Devecseri??? Egy újabb komenista új generáció. Ezek mindenféle szégyen nélkül védik kunbélás felmenőik népírtását!
Töki
2022. szeptember 16. 14:31
A magyar királyság utolsó kormányzóját, csak, és kizárólag tisztelet övezheti!!!
Zolotarjov
2022. szeptember 16. 14:20
Jó lesz a Dob utca is..:)
Magyarok Pásztora
2022. szeptember 16. 14:17
A hazaáruló momentum nem a magyar nemzet része.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!