Egy hónapra rács mögé kerül az Országos Roma Önkormányzat elnöke

2022. szeptember 02. 14:31

Agócs Jánost azzal vádolják, hogy harmincmillió forintért árulta elnöki tisztségét.

2022. szeptember 02. 14:31
null

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, az Országos Roma Önkormányzat elnökét szerdán vette őrizetbe az ügyészség korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt. Az ügyészség másnap azt is közölte, Agócs Jánost azzal vádolják harmincmillió forintért árulta elnöki tisztségét.

Szabó József Tamás, a Fővárosi Törvényszék szóvivője a hgv.hu kérdésére azt válaszolta, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozati bírója pénteken egy hónapra rendelte el az ORÖ vesztegetéssel gyanúsított elnökének letartóztatását . A döntés egyelőre nem jogerős, de az Agócs János elleni kényszerintézkedés – amire az ügyészség tett indítványt – azonnal végrehajtható. Vagyis az eddig őrizetben lévő roma vezető letartóztatásba kerül.

A döntés indoka a bűnismétlés veszélye volt, és az, hogy

a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megkísérelheti meghiúsítani a nyomozást

– hangsúlyozták a cikkben.

Az ügyészség szerint a 30 milliós összegből 18 millió forint a lemondásakor járt volna Agócsnak, a fennmaradó 12 milliót pedig decemberéig kellett volna átadni neki. Az elnök a gyanú szerint vállalta, hogy a pénz ellenében lemond az ORÖ elnöki tisztségéről – ismertette a hvg.hu.

Nyitókép: Mátrai Dávid/Mandiner

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Subi2
2022. szeptember 04. 20:39
És a másik, aki még mindig a Parlamentben ücsörög, ha éppen ráér... mikor viszik már rács mögé?
critical man
2022. szeptember 03. 05:27
Visszakerült a természetes közegébe, az övéi közé.
Hajni37
2022. szeptember 02. 17:28
Csak szigorú tények a magyarországi cigányok létszámáról. A legutóbbi országos népszámláláskor 390 ezer fő vallotta magát romának. A Kemény féle tudományos kutatások és a Magyar Tudományos Akadémia adatai alapján létszámuk 650 ezer és 700 ezer között van. A Debreceni Egyetem közelmúltbeli 800 ezres felmérése komolytalan, mivel a saját bevallásuk szerint is beleszámolták a telepszerúen mélyszegénységben élő nem romákat, a vegyesházasságban élő százezret, valamint a félanalfabéta cigány kisebbségi vezetők bemondásaira alapoztak, akik a nagyobb költségvetési források miatt a szokásos módon minden érintettet duplán számoltak. Csak hogy tudjuk kikről beszélünk.
csulak
2022. szeptember 02. 17:25
jo hely az neki, hatha tobb evig fogja elvezni a racsok vendegmarasztalo szeretetet !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!