Továbbra is érdekel, hogyan fogja megoldani az ellenzéki sajtó

Ha mindezek után lesz egy tűzszünet per béke, akkor az mivégre, hisz még nem vonult ki az utolsó ruszki ork a Krímből.

A momentumos képviselőt nem hatották meg túlzottan a közgyűlési napirendi pontok.

Ahogy arról az OrosCafé is beszámolt, szerdán az energia válsághelyzet miatt tett intézkedésekről tárgyaltak a képviselők Orosházán. Az ülésen megjelent Sebők Éva is, aki listáról jutott be 2022 tavaszán a Momentum színeiben a parlamentbe. Azonban, mint az a Pesti Srácok által is publikált képről kiderült, az ellenzéki képviselő úgy tűnik, hogy
Ugyanis a hátsó padsorban elaludt – írta a portál.

Mint ismert, a Momentum politikusa önkormányzati képviselő volt Orosházán parlamenti mandátumszerzéséig. A hétfői plenáris ülésen azonban kiderült, hogy nem sikerült neki az elmúlt hónapok alatt megismernie a házszabályt. Ahogy az a Demokrata videójában is látható, hallható, Sebőktől meg kellett vonni a szót, mert érdemi kérdés helyett „poénkodni” próbált, és a rendre utasítás sem érte el nála a kívánt hatást.
A félresikerült parlamenti felszólalásról készült videót alább tekinthetik meg:
Nyitókép: Facebook