Így jártunk: Putyin nem küld karácsonyi üdvözletet a barátságtalan országoknak
Kivételek azért lesznek, és az ukránoknak is gratulál az orosz elnök!
A Jutarnji című horvát portál szerint a magyar miniszterelnök a nők oktatásban való felülreprezentáltságának problémájára is fog találni megoldást.
„Ahelyett, hogy örülnének annak, hogy a nőik tanulni akarnak, a magyarok vörös riasztást adtak ki” címmel közölt cikket a Jutarnji.hr, beszámolva az Állami Számvevőszék tanulmányáról, melyben arra hívják fel a figyelmet, hogy
a termékenység csökkenésének kockázatát jelentheti és rossz a gazdaságnak.
A lap azt írja: az ÁSZ szerint a nemi arányok eltolódásában közrejátszhat a pedagógusi szakma „elnőiesedése”, hiszen a tanárok jelentős része nő. A horvát lap szerint Orbán Viktor számos dologban vizionárius és úttörő, így a határkerítések, a melegellenes referendumok terén is, így biztosan erre a problémára is fognak találni megoldást.
A cikk szerzője szerint a nők „a Balatontól Japánig” felismerték, hogy tanulás nélkül nincs esélyük és kiemelte, hogy globális jelenség, hogy a felsőoktatási képzésben több nő vesz részt, mint férfi, miközben a legjobban fizetett állásokat jellemzően továbbra is férfiak töltik be.
Nyitókép: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher