Kovács többször is utalt rá korábbi interjúiban, hogy már a kezdetektől képben volt Gyárfás, mint felbujtó.
Hogy a Nap Tv egykori tulajdonosát miért csak pár évvel ezelőtt gyanúsították, majd vádolták meg, arról többféle indok is napvilágot látott. Így, hogy nem volt elég bizonyíték ellene vagy, hogy a kétezres évek közepén, amikor már a rendőrség látókörébe került a Gyárfás-Portik-kapcsolat, felsőbb utasításra meg kellett szüntetni a nyomozást a Fenyő-ügyben.
Kovács Lajos azért is fontos tanú, mert Tasnádi elmondása szerint sokáig próbálta rávenni őt, hogy tegyen vallomást. Ennek oka, hogy a rendőrség szinte azonnal értesült a Tasnádi féle megbízásról 1997-ben. Az egykori keresztapa azonban jó ideig nem állt kötélnek, csak majdnem tizenöt évvel a gyilkosság után volt hajlandó vallomást tenni. Ennek oka, hogy ekkora már elévült vele szemben az emberölés előkészületének bűntette és a rendőrségtől is azt az információt kapta, hogy már kikerült a gyanúsítottak köréből.