Kovács szólt arról is, hogy több tagállamban is választás lesz, így például Olaszországban, amelyben érdemben változtathat az európai erőviszonyokon.
Szerinte jelenleg lehetetlen megjósolni, hogyan alakul a politikai klíma Európában, de összességében
nagyon negatív forgatókönyv is valósággá válhat az ősszel,
amennyiben az Unió nem változtat az álláspontján. Ez jelenthet recessziót, az infláció további növekedését, az energiahordozók árának drasztikus emelkedését.
Ugyanakkor felhívta a figyelmet: az energiafelhasználás tekintetében – amennyiben nem változik a teljesen elhibázott uniós szankciós politika – egyre több tagállam keres majd különutas megoldásokat.
Arcvesztés és megbízhatatlanság
Intenzív négy hónapra számít Kovács Attila, az AK európai uniós kutatási igazgatója is, aki azonban szintén nem vár pozitív elmozdulást.
Aminek szemtanúi vagyunk Brüsszelben, az minden várakozásunkat alulmúlta
– jellemezte a helyzetet Kovács Attila.
A kutatási igazgató nem számít arra, hogy az ellenünk indított jogállamisági eljárás lezárul szeptember végén.
Szerinte az EB nem vállal olyan arcvesztést, hogy két levélváltás után befejezze az eljárást, ebben az esetben a Parlament biztosan nekikesne. Kovács inkább azt valószínűsíti, hogy az EP ki fogja kényszeríteni a Bizottságtól, hogy tegyen büntetőjavaslatot hazánk ellen.
Szerinte ezt a prognózist erősíti az EB megbízhatatlansága és szavahihetetlensége, amelyet a lengyelek már megtapasztalhattak. Ezzel együtt az EP-parlamenttől való félelem szintén sokat nyom majd a latba.
Eljön a pillanat, amikor dönteni kell majd
Kérdésünkre, hogy a kibontakozó nyugat-európai energiapánik hogyan befolyásolja majd a háborúhoz való hozzáállást, Ukrajna politikai, pénzügyi vagy katonai támogatását, Kovács István elmondta: Ukrajna támogatása nagyon sokba kerül, eurómilliárdokba.
Lassan pedig elfogy a nekik felajánlható volt szovjet fegyverzet, és innentől a tagállamok csak saját maguknak drágán vásárolt modern fegyvereket adhatnák Ukrajnának.
Ráadásul már most arról beszélnek, hogy hány százmillió euróba kerül majd Ukrajna helyreállítása, miközben havi szinten is hatalmas költséget emészt fel az ország – egy lélegeztetőgépen lévő nem működő állam – működtetése.