Navracsics: Uniós tárgyalásaim során nem találkoztam még annak konkrét jelével, hogy Orbán tusnádfürdői beszédének következménye lenne

2022. július 29. 15:46

Az Európai Bizottság saját nyilvántartása szerint Magyarország közel sem tartozik a legkorruptabb uniós tagállamok közé – jelentette ki a területfejlesztési miniszter.

2022. július 29. 15:46
null

A magyar kormányon nem fog múlni az Európai Unióval történő megállapodás a helyreállítási és ellenállóképességi alapról (RRF) – közölte a területfejlesztési miniszter pénteken újságírókkal. Navracsics Tibor azt mondta, a magyar kormány megállapodásra készül, mindent megtesz annak érdekében és nem rajta fog múlni, ha elmarad a megállapodás. Jelezte, nyitottak minden javaslatra és nem tartotta kizártnak, hogy lesznek még adott esetben jogszabály-módosítások. Elmondta azt is, az Európai Bizottság (EB) részéről nem találkoztak olyan kéréssel, hogy Magyarország csatlakozzon az európai uniós ügyészséghez; a miniszter ezt a felvetést nem tartotta eleve elutasítandó dolognak,

nyitottan állnak ehhez a kérdéshez is. 

Navracsics Tibor a megállapodást a bizottság akaratától tette függővé. Megjegyezte, a bizottsággal történő tárgyalások során sok esetben „mozog az elvárásrendszer”. A miniszter 98,8 százalékra becsülte a megállapodás valószínűségét. Kitért arra is, hogy várhatóan még idén dönteni kell arról, Magyarország igénybe veszi-e az RFF hitel részét. Navracsics Tibor szakpolitikai szempontokból a hitelfelvétel mellett érvelt, mert szerinte a magyar helyreállítási terv jó, az versenyképesebbé teszi Magyarországot. A hitelfelvétel kondíciói is jobbak, mint a piaci feltételek – mutatott rá. Szólt arról is, hogy a magyar kormánynak augusztus 22–ig kell válaszolnia az EB–nek a jogállamisággal kapcsolatos aggályokra. Elmondta, az EB saját nyilvántartása szerint

Magyarország közel sem tartozik a legkorruptabb uniós tagállamok közé. 

Ha Magyarországgal szemben ezen a téren lépéseket várnak – folytatta –, akkor Magyarország is joggal várhatja el, hogy a rosszabb helyzetben lévő államoktól is lépéseket várjon el az unió. 

Kijelentette, a kormány is azt szeretné, ha ezek a jelenségek minél kevésbé fordulnának elő, ezekről is tárgyalnak és ha van jó megoldás, elfogadják. Emlékeztetett arra, Magyarország vállalta, hogy 15 százalékra csökkenti az egyajánlatos közbeszerzések arányát. Navracsics Tibor beszámolt arról is, hogy július 31-ig az összes operatív programot beküldik az uniónak, és a bizottságnak öt hónapja lesz, hogy értékelje azokat. Bízik benne – mondta –, hogy időközben alá tudják írni a partnerségi megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy az elfogadott operatív programok alapján az EU folyósítsa a pénzt. Közölte, az a céljuk, hogy 2030–ra Magyarország az EU öt legélhetőbb tagállama közé tartozzon. Elmondta, hogy az operatív programokért felelős Elisa Ferreira uniós biztos szerint is felgyorsultak a tárgyalások Magyarországgal

az utóbbi hetekben, azok jó ütemben haladnak.

A miniszter azt mondta, bízik abban, hogy nem lesz semmi akadálya a partnerségi megállapodás aláírásának és az operatív programok pozitív elbírálásának. 

Arra a kérdésre, befolyásolja-e a tárgyalásokat Orbán Viktor hétvégi, Tusnádfürdőn elmondott beszéde, Navracsics Tibor közölte, nem találkozott még annak konkrét jelével, hogy ennek következménye lenne. A beszéddel kapcsolatos személyes véleményét firtató kérdésre a politikus azt mondta, az teljesen mindegy, mit gondol, azért van itt, hogy az uniós forrásokról tárgyaljon és a területfejlesztést irányítsa.

(MTI)

(Fotó: Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a helyreállítási és ellenállóképességi alapról tartott sajtóbeszélgetésen a Miniszterelnöki Hivatal Akadémia utcai székházában 2022. július 29-én. Július 31-ig az összes operatív programot elküldik az uniónak, a bizottságnak öt hónapja lesz, hogy értékelje azokat.)

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2022. július 29. 19:19
Az EP-nek úgysem lesz jó semmilyen megállapodás. Amíg kormánypárti vélemény létezhet, addig nem lesz sajtószabadság, amíg nincs üldözve a heteró kapcsolat és nem lesz kötelező az abortusz és nem brüsszel nevezi ki a magyar bírókat, addig biztosan nem. Igazából addig nem, amíg Dr Miniszterelnök a miniszterelnök.
Orbanegynagygeci
2022. július 29. 19:00
Fideszmajmok, szevasztok!
A közösség tagjaként
2022. július 29. 18:50
És rácz zsofikával találkoztál már? Mert az IS egy következménye annak a beszédnek!
cutcopy
2022. július 29. 18:10
"Az Európai Bizottság saját nyilvántartása szerint Magyarország közel sem tartozik a legkorruptabb uniós tagállamok közé" Akkor jó lenne tudni miért csak rólunk írják a jelentéseket és miért csak ellenünk folyik a hetes cikkely..?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!