Orbán Viktor elmondta: nincs arra felhatalmazva, hogy a MOB helyett válaszoljon, abban ők az illetékesek. Továbbá arra hívta fel a figyelmet, hogy 2030-ban nem lesz olimpia, 2032-re pedig már van rendezője, legközelebb 2036-os olimpiáról beszélhetnek, áll a momentumos politikus rendelkezésére, úgy fogalmazott:
„ha akkor még ön is itt lesz velem”.
A második körben Fekete-Győr András felemlegette: álomgyilkosnak nevezték őket még korábban a Nolimpia-kampány sikere miatt, de sok millió embernek van álma, pl. a pedagógusoknak 250 ezer forintos fizetésről, a rendőrök egy minimum 20 százalékos, az egészségügyi szakdolgozók 30 százalékos béremelésről álmodnak.
Viszontválaszában a miniszterelnök felidézte a momentumos politikus rosszul öregedő mondatait, ( amikor arról beszélt, az életét teszi arra, hogy az MSZP-vel nem fognak koalícióra lépni, Gyurcsány Ferenc pedig eltakarodhatna ) majd leszögezte: így nehéz komolyan venni a momentumosokat.
A teljes egy órát visszanézhetik lapunk Facebook-oldalán.