Nem mindennapi helyről kapott dicséretet Orbán Viktor (videó)

2022. május 31. 10:19

Egyenesen az MSZP-től jött a bók, Ujhelyi Istvántól.

2022. május 31. 10:19
null

Az MSZP-s Európa Parlamenti képviselő a Facebook-oldalán egy videóüzenetben bókolt Orbán Viktornak az orosz olajembargóról szóló döntés kapcsán.

– fogalmazott a szocialista politikus. Emlékeztetett, hogy ő maga is azt szorgalmazta, hogy ne fogadja el hazánk az eredeti szankciós csomagot, viszont hozzátette, hogy szorgalmazta, hogy mielőbb legyen megállapodás.

„Nagy a feladat, mert Magyarország most óriási lehetőséget is kapott, itt a lehetőség az »örök rezsicsökkentésre« és a mindenkori energiafüggőség megszakítására. Ezt akkor is meg kellett volna már tenni, ha nem lenne háború, a mostani helyzet és az Európai Unió viszont most ezt kikényszeríti a magyar kormánytól is” – fogalmazott Ujhelyi. Hangsúlyozta, hogy egyszerre „lehetőség és felelősség” is az Európai Unió történetének legnagyobb, mintegy 200 milliárd eurót mozgósító programjának részeként megteremteni az energiafüggetlenségüket a megújuló, illetve fenntartható forrásokra való érdemi átállással, valamint egy minden háztartásra és közintézményre kiterjedő, önrész nélküli, átfogó korszerűsítési programmal 50-60 százalékkal csökkenteni az épületek energiafelhasználását.

Ki fogjuk követelni, számon fogjuk kérni ezt a kormányon, amelynek felelőssége végre is hajtani a mostani lehetőséggel járó, általunk szorgalmazott »örök rezsicsökkentés« programját

– fogalmazott Ujhelyi István a közösségi oldalán.

Nyitókép: MTI/Benko Vivien Cher

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2022. május 31. 21:52
TOKAdÉk
Imre Debrecen
2022. május 31. 19:53
Mérgezett jókívánságok ezek, komcsi Pista részéről!
zolizolizoltan
2022. május 31. 17:08
Az MSZP realista politikára váltott át, ezt csak üdvözölni tudom.
Forgalmazó
2022. május 31. 16:40
Újhülye nem vagyunk rád kíváncsiak...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!