Levelem Kövér Lászlóhoz

2022. május 03. 08:49

Remélem, hogy megérem az Önök pártállamának csúfos bukását, mely esetben levelem tárgytalanná válik.

2022. május 03. 08:49
null
Bauer Tamás

„Kövér Úr!

Ön ma az április 3-i választás nyomán alakult Országgyűlés elnöke lett. Ezért fordulok most Önhöz.

A magyar Országgyűlés szép hagyománya, hogy a plenáris ülések elején az elnök megemlékezik az előző ülés óta elhunyt korábbi országgyűlési képviselőkről. Mármint az 1990 óta mandátumot szerzett képviselőkről, megkülönböztetve az 1990 óta működő demokratikus parlamentek tagjait a pártállami időszak képviselőitől. Ez jogos, érthető megkülönböztetés.

Ezt a megkülönböztetést az ellenkező irányban is indokolt érvényesíteni. Míg 1990-től 2010-ig Magyarországon a politikai erők egyetértésével alkotott köztársasági alkotmány és választási törvények alapján szabad és tisztességes választásokat tartottak, 2010-et követően a helyzet megváltozott, a Fidesz kétharmados parlamenti többségével visszaélve hatályon kívül helyezte a Köztársaság Alkotmányát, egyoldalúan módosította a választási törvényeket, megváltoztatta a választások médiakörnyezetét. A 2014-ben és azóta tartott választások immár nem tekinthetők szabadnak és tisztességesnek, az azok nyomán alakult országgyűlések nem tekinthetők olyan demokratikus intézményeknek, mint az 1990 és 2010 között működők, hanem egy új pártállam parlamentjei.

Hetvenhat éves vagyok, életem immár bármikor véget érhet. Életem fontos fejezete volt, hogy nyolc éven át, 1994 és 2002 között a demokratikus magyar Országgyűlés tagja lehettem, abban képviselői munkát végezhettem. A közvélemény félrevezetését jelentené, ha a Fidesz dominálta pártállami Országgyűlés Orbán Viktor által kijelölt elnöke esetleges halálomat követően a plenáris ülésen megemlékezne rólam mint a demokratikus magyar Országgyűlés egykori tagjáról. Felhívom ezért, hogy az effajta megemlékezéstől esetemben tekintsen el.

Budapest, 2022. május 2.

Bauer Tamás

Utóirat. Remélem persze, hogy megérem az Önök pártállamának csúfos bukását, mely esetben jelen levelem tárgytalanná válik.”

Nyitókép: MTI Fotó, Soós Lajos

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tidal_wave
2022. május 05. 17:43
"Kövér Úr!" Ez a megszólítás, Bauer?
Felvidéki MAGYAR
2022. május 04. 06:14
Apádról és rólad sem, te mocsok körmös transzjordán okádék!
amca
2022. május 03. 22:39
Ne bántsátok ezt az emberszabású gorillát . Rengeteg komcsit vert ,agyon utána meg lehuggyozta őket. Meg a papa. Ime az ember-szabású gorilla.
linkeloe
2022. május 03. 22:02
Erre a levélpapírra mondják, hogy még a seggemnek is durva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!