Mi Hazánk: nem pártok, hanem tömbök szerint kell elosztani a parlamenti tisztségeket!

2022. április 11. 12:27

A radikális párt bizottsági és parlamenti tisztségeket „kér, illetve követel”.

2022. április 11. 12:27
null

 A Mi Hazánk Mozgalom elnöke szerint nem a pártok száma, hanem a politikai tömbök szerint kell elosztani a parlamenti tisztségeket.

A Mi Hazánk Mozgalom ragaszkodik ahhoz, hogy nem kilenc párt került a magyar Országgyűlésbe, hanem három lista, három politikai tömb, három politikai erő – fogalmazott hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Toroczkai László.

Hangsúlyozta, a szervezetek döntése volt, hogy egyedül vagy szövetségben indulnak a választáson, pártja ennek megfelelően „kér, illetve követel” bizottsági és parlamenti tisztségeket. Az április 3-i választáson hat parlamenti mandátumot szerzett Mi Hazánk elnöke közölte, azt szeretnék, hogy a két ellenzéki tömörülés egyenlő arányban kapjon pozíciókat.

Toroczkai László elmondta, pártja képviselői jelen lesznek az új Országgyűlés alakuló ülésén, hiszen ugyan vannak olyan esetek, ahol vizsgálatra vagy újraszámlálásra van szükség, „semmilyen rendszerszintű csalásról nem beszélhetünk”.

(MTI)

Nyitókép: Toroczkai László

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Romoló
2022. április 11. 16:54
A bizottsági helyek vesztesek részére juttatása bármilyen arányban, vagy darabszámban nem jár, hanem adható... és hogy mennyi lesz adva az a győztes szándékától, akaratától függ. Szóval sutba a követelőző nagy pofát!
Kegyes urunk Karolus
2022. április 11. 16:31
Majd ha egy 4/5-ös győzelem után megváltoztatod a szabályokat, de lehet, hogy akkor sem.
Selamat
2022. április 11. 15:03
"A Mi Hazánk Mozgalom ragaszkodik ahhoz, hogy nem kilenc párt került a magyar Országgyűlésbe, hanem három lista, három politikai tömb, három politikai erő – fogalmazott hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Toroczkai László." Ebben teljesen igazuk van. "a szervezetek döntése volt, hogy egyedül vagy szövetségben indulnak a választáson, pártja ennek megfelelően „kér, illetve követel” bizottsági és parlamenti tisztséget" Ebben is igazuk van. Csak ne követeljenek, mert idő előtt megutáltatják magukat. Úgyhogy hajrá Mihazánk, tegyetek meg mindent, hogy az összefosás, ha már tudatosan együtt indultak, akkor a tisztségek elosztásánál is kezeljék őket egy egységnek! Mert ez így tisztességes!
Connold77
2022. április 11. 14:51
Értem! Csak szeretném megkérdezni, hogy 19 ben amikor az ellenzékiek elvittek egy csomó nagyvárost, azok semmilyen tisztséget nem adtak a fideszeseknek mert azt mondták az csak egy szokásjog és nincs kötelezettség rájuk nézve. Na akkor most, 1db helyet sem szabad senkinek adni hiszen ez csak szokásjog és nem kötelező érvényű!!! Semmit a mosléknak!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!