A HírTv-n futó Párbaj című műsor e heti adásában szó volt az Országgyűlés új összetételéről és azokról az ellenzéki politikusokról, akik nem ülnek be a patkóba. Ezen kívül téma volt Hadházy Ákos, illetve Orbán Viktor első hivatalos útja, amely Ferenc pápához vezetett. A vendégek a Brüsszel által sokat támadott gyermekvédelmi törvényről is szót ejtettek. M. Dobos Marianne Gerő Andrással, Fodor Gáborral, Gajdics Ottóval és Boros Bánk Leventével beszélgetett.
Fodor Gábor a műsor elején Tordai Bence korábbi nyilatkozata kapcsán megjegyezte: az ellenzéki térfélen minden ott folytatódik, ahol abbamaradt. „Ilyenkor minden pártelnöknek illik felajánlani a lemondását” – tette hozzá a választási vereség tükrében az egykori SZDSZ-es politikus.