A Magyar Közlöny kedd este megjelent számában közzétettek egy rendeletet, amelyben módosították azt, hogy a felsőoktatási felvételi eljárásban hány pluszpontot kapnak azok, akik katonai szolgálatot végeznek, írja az Index. A most kiadott kormányrendelettel a korábbi, a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló rendeletet módosították. A módosítás szerint több esetben is pluszpontot kaphatnak azok, akik önkéntes tartalékosként katonai szolgálatot teljesítenek.
– Azok, akik a katonai szakkiképzés teljesítése nélkül (tehát csak az alapkiképzést végrehajtva) legalább hat hónapos szolgálatot teljesítettek, 16 többletpontra lesznek jogosultak.
– Amennyiben e szolgálati idő közben végrehajtanak egy szakkiképzést, akkor 32 pontot kaphatnak.
– Ha pedig a szakkiképzés végrehajtása után még minimum további hat hónapot leszolgálnak és további képzésen vesznek részt, akkor plusz 32 pontot (tehát összesen 64-et) kapnak.
A rendeletben azt írták, hogy a többletpontok terén történt