MSZP: Fel kell mondani a debreceni oltóanyaggyár orosz szerződéseit!

2022. március 20. 18:05

Ujhelyi István szerint Debrecenben csak az Európai Gyógyszerügynökség engedélyével rendelkező vakcinákat kellene előállítani.

2022. március 20. 18:05

Az MSZP azt követeli a kormánytól, hogy mondja fel a debreceni oltóanyaggyár orosz szerződéseit és ott az Európai Gyógyszerügynökség engedélyével rendelkező vakcinákat állítsanak elő – közölte a szocialisták európai parlamenti (EP-) képviselője vasárnap az MTI-vel.

Ujhelyi István követelését indokolva úgy fogalmazott, az orosz háborús beavatkozás eszkalálódása és a nyugati szankciók egyre bővülő sora miatt az európai engedéllyel nem rendelkező, a „Putyin fémjelezte orosz állam által kínált vakcina” a jövőben „égetni fogja a markát annak, aki a kezében tartja”. Az ellenzéki politikus szerint az orosz oltóanyag magyarországi gyártásának ezért csakis egyetlen indoka lehet: a „Fidesz felsővezetőinek magánbiznisze”.

„A debreceni oltóanyaggyárat ugyanis nemcsak Putyin sötét árnyéka lengi körül, de a mutyi szaga is” – közölte Ujhelyi István, majd hozzátette, úgy tudják, „közpénzmilliárdokat csoportosítottak át az intézmény létrehozására, amelynek végső számlája valahol 50 milliárd forint felett várható”. Az MSZP EP-képviselője emlékeztetett, korábban közérdekű adatigénylést nyújtott be több minisztériumhoz annak érdekében, hogy megismerhesse a beruházás részleteit, a finanszírozás pontos hátterét, azonban megkereséseire nem kapott válaszokat.

(MTI)

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
buvu
2022. március 21. 07:44
Opciónak kínálkozik Katar illetve Biden fia....
tulelo
2022. március 20. 20:51
Az oroszokkal semmilyen közös beruházást nem szabad megvalósítani, mert késöbb visszaélnek vele. Az orosz néppel semmi gond, de a vezetőik kiszámíthatatlanok.
Rocktoberi
2022. március 20. 19:54
A hájfejű okoskodik mint leprás a kuplerájban. Harmadikán mennek megint a kukába.
Magyarvagyoknemturista
2022. március 20. 19:49
Neked kuss van! Irány a börtönbe ujhülye!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!