„Én már soha nem leszek független. Jobbikos vagyok. Neked, ha úgy jobban tetszik, náci” – fogalmazott közösségi oldalán Stummer 2014-ben.
2022. március 16. 16:25
p
3
19
30
Mentés
A jobbikos Stummer János, a baloldali összefogás (Békés 01) jelöltje ellen is tiltakoztak a Békemeneten – derül ki a Mandiner olvasójának felvételéből.
Fotó: Mandiner-olvasó
Stummer 2014-ben: „Jobbikos vagyok. Neked, ha úgy jobban tetszik, náci”
Mint arról korábban a Mandiner is beszámolt, a netadó elleni tüntetések résztvevőit kritizálta 2014. október 29-i Facebook-posztjában Stummer János, illetve azokat, akik nem voltak hajlandók összefogni az ő pártjával. Hosszú okfejtése szerint lényegében emiatt nem sikerül leváltani a Fideszt, vagy ahogy ő fogalmaz, a „félrefésült hajú ficsúrokat”.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Számokkal bizonyították: ez a párt nyerte a második félévet Magyarországon
Úgy fogalmazott, „rohadt jól szólna”, hogy „ilyen pofátlan disznó bandát, mint a Fidesz, még nem látott Magyarország”. Csak ez meg azért nem jó, mert „volt már ilyen pofátlan banda az ország élén korábban is. Akik most ezeket a tüntetéseket pénzelik.”
Bejegyzését pedig így zárta:
Én már soha nem leszek független. Jobbikos vagyok. Neked, ha úgy jobban tetszik, náci. Ezt meg én szarom le.
Független nem leszek, tőletek viszont függetlenítem magam. Ez a Ti harcotok. A háború viszont a miénk. Az enyém és azoké, akik mellettem álltak a stand mellett az utóbbi években.” Erről bővebben ide kattintva olvashat.
Kapcsolódó
„Védhetetlen” – a baloldal szimpatizánsai Z. Kárpát karlendítéséről (videó)
A baloldali összefogás Műegyetem rakpartra hirdetett rendezvényének résztvevőit kérdeztük.
A baloldali összefogás Műegyetem rakpartra hirdetett rendezvényének résztvevőit kérdeztük.
Nyitókép: A Mandiner olvasójának felvétele a Békemenetről.
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
Kereki Gergő, Mráz Ágoston Sámuel és G. Fodor Gábor elemzik a hét legfontosabb történéseit – a Békemenettől Magyar Péter Nemzeti Menetén át a nyugdíjbotrányig.
Kiszivárgott hangfelvételek mutatják meg Nagy Ervin valódi politikai világát: nosztalgia a 2009-es megszorítások után, baloldali álmok és vágyakozás egy generáció kihalása után.