Az, hogy Csőzik László, állítása szerint nem tudott a jogszabály-változásról, nem mentesíti a polgármestert a jogi és politikai következményektől.
Ha akceptálható volna, hogy valaki csak azután próbálja helyreállítani a helyzetet, miután helyette egy kívülálló észlelte az összeférhetetlenséget és jelezte a közgyűlésnek, az kiüresítené azt a jogszabályhelyet, hogy 30 napon belül jelezni kell az összeférhetetlenségi okot a közgyűlésnek. Milyen könnyű volna így: fenntartom az összeférhetetlenséget, fölveszem a pénzt, amíg észre nem veszik és csak azután szüntetem meg! Ha a polgármester önszántából nem tárta fel ezt az összeférhetetlenségi helyzetét, csak kitudódott, nos, arra az esetre a jogalkotó nem biztosított reparációs lehetőséget, így vele szemben meg kell indítani haladéktalanul az eljárást.”
Kérdésünkre, végül is hogyan kommentálja a vele történteket, az eltávolított baloldali bizottsági elnök így felelt: „Meggyőződésem, hogy nem pusztán a jogi bizottság polgármester urat érintő határozata miatt távolítottak el a bizottsági elnöki székből. Legalább ilyen súllyal esett latba, hogy független egyéni képviselőjelöltként elindulok többek között Csőzik László feleségével, Bősz Anettel szemben az országgyűlési választáson.”