Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



„Azért nem szerencsés, hogy az ellenzék tagjai egymást járatják le! Házon belül kell ezt rendezni!” – írta egy kommentelő a polgármester bejegyzésére.

„Egy momentumos képviselő indoklása arra, miért vesznek el a kultúrától 50 millió forintot 2 covidos év után” – olvasható Baranyi Krisztina Facebook-posztjában, amely mellé egy videót is mellékelt. A három másodperces rövid részlet a ferencvárosi képviselő-testületi ülésről származik, amelyben a momentumos képviselő, annyit mond, hogy „a kultúra nagyon fontos, de nem lehet megenni”.
A kommenteket olvasgatva, többen is szóvá tették, hogy a közzétett poszt nem feltétlenül azt a képet erősíti, miszerint az önkormányzat vezetésében a legnagyobb lenne az összhang. „Azért nem szerencsés, hogy az ellenzék tagjai egymást járatják le! Házon belül kell ezt rendezni!” – írja például egy hozzászóló.

Nyitókép: Facebook
