Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

A miniszterelnök-jelölt vagyonnyilatkozatából az is kiderül, hogy van egy körülbelül 2300 kötetből álló könyvtára, illetve egy 3240 darabból álló érmegyűjteménye.

Ma van a határideje a helyi önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatainak feltöltésének. Márki-Zay Péter eleget tett ennek. Érdekesség, hogy az előválasztás kapcsán publikált vagyonnyilatkozathoz képest három négyzetméterrel összement a lakóháza. Tavaly augusztusban 300 négyzetméter volt, most 297.
A melléképületekkel együtt a lakóház alapterülete összesen 590 négyzetméter.

Érdekesség még, hogy a mostani vagyonnyilatkozatából kiderült, hogy van egy nagyjából 2300 kötetből álló könyvgyűjteménye valamint egy 3240 darabból álló érmegyűjteménye, a kettő értéke összesen kicsit több mint két és fél millió forint.
Az előválasztás kapcsán kiadott vagyonnyilatkozatot itt, a most kiadott vagyonnyilatkozatott pedig itt tudja megtekinteni.
Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor