Orbán Viktor: Az orvosok készen állnak arra, hogy mindenkit beoltsanak

2022. január 14. 07:12

A miniszterelnök a pénteki rádióinterjújában beszélt az oltásról, az inflációról valamint arról, hogy a baloldalra nem lehet számítani. Emellett egy többszáz fős német pedofil hálózat is szóba került. Összefoglalónk.

2022. január 14. 07:12
null

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott interjút péntek reggel. A beszélgetés elején elmondta, hogy nem szabad azt éreznünk, hogy túl vagyunk a járvány nehezén, a hatékony védekezés továbbra is kiemelkedően fontos. 

Az oltás üti az omikront”

 – tette hozzá. Elmondta, hogy egyetlen védekezési eszközünk van az omikron variánssal szemben, az oltás, így a kormány kifejezetten javasolja a negyedik vakcina felvételét a harmadik után. A szülőket arra kérte a miniszterelnök, hogy fontolják meg a gyermekek beoltását, mivel az oltásnak majd fontossága lesz az iskoláztatásban is. „Minden hétvégén van oltási akciónap” – tette hozzá. Csütörtökön, pénteken, és szombaton lehet időpontfoglalás nélkül kérni az oltást a kórházi oltópontokon és a járásközponti szakrendelőkben – erősítette meg Orbán Viktor.

Fontos változások az igazolvány körül

Az omikron variánsnál teljesen más szabályok érvényesek. Mivel a lefolyása is gyorsabb, ezért kellett több dolgon is változtatni. A karantén hossza 7 napra rövidül, és 5 nap után negatív teszttel véget ér. Az iskolákban a karantén is csak az oltatlanokra vonatkozik majd. 

– tette hozzá a kormányfő. Február 15-től a védettségi igazolványból oltási igazolvány lesz, amelyet az kaphat meg, akinek megvan mind a három oltása, vagy a második oltás óta nem telt még el a hat hónap.

Válság idején nincsen normativitás a gazdaságban

A miniszterelnök nyilatkozott az élelmiszerárstopról is. Kifejtette, hogy olyan infláció van egész Európában amely eltéríti a gazdaságot a normális működéstől. „Magyarországon nem tudják, hogy ez az árnövekedés milyen szociális feszültséget okoz Nyugat-Európában. Ott egy-egy család rezsiköltsége 2-3 hónap alatt másfél-kétszeresére emelkedett” – fogalmazott Orbán Viktor. „Ahol korábban hiteleket vettek fel, nem fix kamaton, ott kamatnövekedés jelentkezik. Itt bevezettünk egy kamatstopot, nehogy a megnövekedett kamatszint miatt a családok elveszítsék a fedelet a fejük felől.”

– vélekedett az unorthodox gazdasági intézkedésekről. „Most látjuk, hogy nőnek az élelmiszerárak. Mit kell csinálni ilyenkor? Körül kell nézni, hogy mások mit léptek erre válaszul.

 Az infláció negatív hatásaitól kell megvédeni az embereket, így lehet csak eredményt elérni – mondta a kormányfő.

A baloldalra nem lehet számítani

Orbán Viktor közölte, hogy 90 napra vezetik be az árstopot. „Brüsszelben nem a józan ész, hanem kizárólag a piaci dogmák érvényesülnek” – tette hozzá. A kormánynak nem szabad, hogy csak nézze a folyamatokat, a kormánynak nem csak piaci szempontokat kell képviselni – mondta a miniszterelnök.

A baloldal megnyilvánulásai kapcsán elmondta, hogy a baloldali pártok tévedésben vannak. Amikor az alapvető élelmiszerek áfáját 5 százalékra csökkentette a kormány, akkor azt a most kritizáló pártok nem szavazták meg.

Sorosista támadások Brüsszelből

Sokak szerint Brüsszelben van a legtöbb tudás, mivel nagyváros, viszont a miniszterelnök arról is beszélt, hogy ez nem így van. „Nagy különbség van egy francia középváros és egy magyar középváros között is, tehát a döntéseket helyben kell hozni” – jelentette ki. A kormányfő kifejtette, hogy természetesen újabb brüsszeli támadásokra számít.

A gyermekvédelmi népszavazás kapcsán elmondta, hogy ha valami nem tetszik Sorosnak, akkor Dunja Mijatovic szokott megszólalni.

– jelentette ki Orbán Viktor. A mostani népszavazásról elmondta, hogy a gyerekekről szól majd, a gyermekek védelmében jött létre.

A német több száz fős pedofilhálózatról

Orbán Viktor nyilatkozott arról is, hogy Németországban egy több száz fős pedofilhálózatot buktattak le a minap. „A modern világban az olyan jelenségek felerősödtek, amik ellen védekezni kell” – mondta. Az egyik ilyen jelenség, hogy bizonyos szexuális szokásokat népszerűsíti az állam, vagy az iskolai rendszer – tette hozzá.

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Összesen 260 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csakislovacska
2022. január 15. 08:03
A gyermekek oltásával meg az iskolával való fenyegetés nem elegáns! Eddig is sok volt a rovásotokon fideszék,de leshetitek a szavazatom az biztos! Nem fog megérkezni:)))
Mirákulóziai Mikmuk
2022. január 14. 21:18
Ezeknek az oltásoknak semmi értelme.
zara
2022. január 14. 14:11
az anyádat oltsd be...neki még hasznos is lehet...
Ag Kos
2022. január 14. 12:20
Mi az hogy szerepe lesz az oltásnak az iskoláztatásban??? Talán nem járhat majd a gyerek!? Na ez a vörös vonal nálam. Jövőre nem megy nekik az X, hanem a Mi Hazánknak. Igaz picit bugyuta a kommunikációjuk, de legalább nem egy kottából játszanak a covid baromság terén a fidesszel... Ezt jól elbasztátok...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!