Hozzátette: az idén minden eddiginél összetettebb kihívással együtt, a világjárvány közepette kellett megszervezni a rendezvénysorozatot, amelyre több mint 100 országból érkeztek résztvevők. A világtalálkozó delegációi 220 tárgyalást folytattak, és 6 együttműködési megállapodást írtak alá – mondta Joó István.
Kiemelte, hogy a fenntarthatóság témája, legégetőbb kérdéseinek megvitatása jelenlegi helyzetben fontosabb, mint bármikor korábban.
Emlékeztetett: Áder János köztársasági elnök hívta életre a rendezvényt, a 2019-es Víz Világtalálkozó eredményeinek összegzése után. Arra vállalkoztak, hogy cselekvésre ösztönözzék mindazokat, akik tenni akarnak a fenntarthatóságért, legyen szó egyénről, politikai döntéshozóról, vagy éppen egy vállalat vezetőjéről – mondta. Nem az elrettentés volt a céljuk, hanem az, hogy közérthetően bemutassák a bolygó állapotát, és azt az eszközrendszert is, amellyel cselekedni lehet. Emellett célul tűzték ki a visegrádi országok elmúlt évtizedekben elért eredményeinek bemutatását.
A Planet Budapest 2021 szakkiállítása Közép-Európa legnagyobb környezetipari rendezvényeként debütált
Négy ország 183 kiállítója mutatja be mintegy 20 ezer négyzetméteren a fenntarthatósághoz hozzájáruló termékeit, szolgáltatásait, kutatási programjait, egyetemi képzéseit. Olyan kulcsfontosságú ágazatok mutatkoznak be, mint a víz-, és hulladékgazdálkodás, az energia, az agárgazdaság, vagy a közlekedés. Az elért eredményekre példaként említette, hogy