Orbán Viktor: 9,5 millió omikron vírus elleni vakcinát rendelt hazánk

2021. december 21. 09:58

Omikron elleni védekezéséről, gyermekvédelmi népszavazásról, energiaválságról, az Európai Bizottság által visszatartott pénzekről, és Völner Pál ügyéről is szó esett a decemberi rendkívüli Kormányinfón. Összefoglalónk!

2021. december 21. 09:58
null

Orbán Viktor az előrehozott Kormányinfó elején elmondta, a 2021-es év két dologról szólt: a vírus elleni kűzdelemről és a gazdaság újraindításáról. Folyamatosan védekeznünk kellett. Együtt érzünk azokkal, akik elvesztették a hozzátartozójuk. Szerencsére idén már nem voltunk eszköztelenek a védekezés során – mondta a kormányfő. Felidézte: 2021-re kifejlesztették a koronavírus elleni oltást, így oltásalapú védekezést lehetett folytatni.

Oltásalapú védekezés, így indult újra a gazdaság

A kormányfő közölte, hogy az oltások száma megállt 6 millió körül. Az oltásalapú védekezést folytatni fogjuk. Az 5-11 évesek oltásán és a harmadik oltáson lesz a hangsúly – mondta a kormányfő. Kifejtette, hogy a magyar védekezés fontos eleme a nemzeti konzultáció. A két konzultációban több mint 2 millió ember vett részt, és a védekezés irányát ez adta meg – tette hozzá. 1700 milliárd jutott beruházások támogatására, és több mint 1000 beruházás kapott támogatást, ennek köszönhető, hogy

a foglalkoztatottság elérte a válság előtti szintet

– fejtette ki a miniszterelnök

A koronavírus elleni védekezésről

A magyar gazdaság teljesítménye meghaladta már a koronavírus-járvány előtti szintet – mondta Orbán Viktor. Jóval hat százalék feletti növekedés lehet idén, míg jövőre 4-5 százalék közötti növekedés várható – fejtette ki. A kormányfő elmondta azt is, a védekezés jövőre is folytatódni fog, és oltásalapú lesz. Az oltóanyagokról szólva a miniszterelnök elmondta: több mint 2,4 millió Pfizer áll rendelkezésre, és több mint 2 millió gyerekeknek való Pfizert rendeltünk.

9,5 millió olyan Pfizert fogunk rendelni, ami az omikron ellen van kifejlesztve

– tájékoztatott Orbán Viktor. Volt elegendő, van elegendő, és lesz elég vakcina – tette hozzá a miniszterelnök.

Gazdasági intézkedésekről

2022-ben olyan gazdaságpolitikia intézkedéseket vezetünk be, amik eddig nem voltak ismertek, így például a 25 éven aluliak adómentessége – mondta a kormányfő. „Visszaállítjuk a teljes 13 havi nyugdíjat” – tette hozzá. Erről bővebben ide kattintva olvashat.

Gyermekvédelmi népszavazásról

A harmadik nagy ügy a gyermekvédelmi népszavazás lesz – emelte ki 2022-vel kapcsolatban kormányfő. Orbán Viktor szerint a referendum célja, hogy kinek a felügyeletével történjen a gyermekek sexuális nevelése. Mint fogalmazott: a szülőknek kizárólagos joga van ezen a területen.

A bevándorlás és az LMBTQ-mozgalmak által propagált gyermeknevelés a két legfontosabb nemzetközi kérdés. Magyarországon nem az elit, hanem mindkét kérdésben népszavazás döntött és dönt majd”

– mondta a kornányfő. Orbán Viktor kiemelte: itthon nem az elit dönt ezen kérdésekről, és ez demokratikus megoldás.

Energiaválságról

Orbán Viktor az energiaválságról szólva elmondta, hogy nem sikerült megegyezni az uniós csúcson. A miniszterelnök arra is kitért: bízik benne, hogy az Európai Bizottság nyilvánosságra hozza azt az áláspontot, hogy az atomenergia nélkül nem valósítható meg a klímavédelem. Azt is várja, hogy a gázból nyert energia átmenetileg fenntarthatónak mínősül majd. Mint fogalmazott: ma a bankok vagy nem adnak hitelt ezen beruházásokra, vagy pedig nagy felárral.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy amikor az energiaárak magasan vannak, akkor a rögzített áras rendszer megvédi a családokat. Mint a kormányfő fogalmazott: ma bizonyos energiaforrásokat extra adóval sújtanak, így ha egy erőmű szénből állít elő áramot, akkor azért büntetést kell fizetni, mindez több országot sújt Európában – tette hozzá.

Brüsszel tervei szerint a gépkocsi-tulajdonosokat és a lakásokat is meg kellene adóztatni, itt egy gazdag-szegény törésvonal van Európában. A nagy kérdés, hogy leszünk-e elegen ahhoz, hogy megakadályozzuk ezt tervet”

– fogalmazott a kormányfő.

Migrációs kérdések

Egyre többen vagyunk Európában, akik azt mondják, hogy a megcélzott ország nagykövetségén adják be a menedékkérelmüket az adott személyek. Az eljárást a schengeni területen kívül kell lefolytatni – mondta Orbán Viktor.

Világossá kell tenni, hogy akik védik Európa területét, azoknak meg kell téríteni a kerítésépítést”

– húzta alá.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy nyolc uniós ország mondta ki, hogy a nemzeti jog elsőbbséget élvez az uniós joggal szemben Itthon az Ab kimondta, hogy a magyar határokat meg kell védeni, és így fenn fogjuk tartani a mostani határvédelmi rendet – tette hozzá. Az Ab kimondta azt is, hogy ezt a kormány nem teheti meg, hogy engedjen az uniós bíróságnak ebben az ügyben – tette hozzá a kormányfő. Nemcsak a szabadság, hanem az emberi méltóságba az is beleeértendő, hogy az egyén körüli kulturális szövet megváltoztatásához nincsen senkinek joga – ismertette Orbán Viktor.

A miniszterelnök kérdésekre adott válaszai

A kormányfő nem támogatja a kötelező oltást

Orbán Viktor kérdésre azt mondta, hogy a harmadik oltás továbbra is kulcskérdés. Az emlékeztető oltást mindenki vegye fel, és kézenfekvő lenne a ktelező oltást. Az utóbbit szeretném elkerülni – tette hozzá. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy meggyőzük az emberek. A kórházak kapacitása fantasztikus, és még több ágyat tudunk berendezni. A katonák, a rendőrök, orvosok és ápolók nagyon jó munkát végez.

Ezt a vírust karanténnal nem lehet megfogni, csak oltással

– mondta egy másik kérdésre Orbán Viktor. Január végétől harmadik oltáshoz kötik a védettségi igazolványokat, ha a helyzet romlik – tette hozzá. 

Orbán Viktor egy másik kérdésre elmondta azt is: már nem Ausztriát követjük a járványügyi védekezésben, mivel ők egy vegyes védekezést alkalmaznak. A miniszterelnök szerint nyugati szomszédunk esetében oltásalapú és zárásalapú védekezés zajlik. Orbán Viktor kérdésre azt mondta, hogy „a harmadik oltás az omikron ellen is jó. A hatékonyság tekintetében egyelőre nincs konszenzus” – tette hozzá. 

Az omikron esetében az esetek számossága, de nem a súlyossága lehet a jellemző. Mindenki kiteszi a lelkét a védekezés során, de elégedett nem lehet senki, mert mégiscsak meghalt több ezer ember – mondta egy másik kérdésre válaszolva Orbán Viktor. Mindezek mellett jó lelkiismerettel vállalom a felelősséget a védekezésben történt kormányzati lépésekért – tette hozzá. 

Brüsszel vs. Magyarország

Orbán Viktor kérdésre azt mondta, hogy a magyarokon úgy lehet segíteni, ha növeljük a béreket és a nyugdíjakat. Mélyen tart a vita Brüsszel és Magyarország között a gyermekvédelmi törvény kapcsán, sem a gyermekvédelmi, sem az oktatási törvényt nem változtatjuk meg – tette hozzá. Egy másik kérdésre válaszolva azt is közölte: a francia elnökválasztás előtt nem fog a Fidesz egyetlen frakcióhoz sem csatlakozni.

Ha nincsen kerítés, akkor nem tudjuk megvédeni az országot, és a kerítés maradni fog

– mondta egy másik kérdésre Orbán Viktor. Mi nemcsak Magyarországot, hanem Ausztriát és Németországot is védjük – tette hozzá. Bővebben is érdekel...

Az uniós főáram egy ideologikus szemüvegen keresztül nézi  a migrációt, ami egy legitim álláspont, de ezzel mi nem értünk egyet – mondta a kormányfő. Brüsszel olyan szabályokat akar elérni, amik teljesen idegenek a realitásoktól – tette hozzá. Nem fogunk változtatni az álláspontunkon – mondta a kormányfő.

Az EU jövőbeli nagy projektjeit ássa alá ez az uniós eljárás. 

Az EU-nak nincs jogalapja, hogy megakadályozza, hogy a helyreállítási alapból pénzt vegyünk fel – mondta a Mandiner munkatársának kérdésére válaszolva a miniszterelnök. Ez egy hitel, és ezért minden tagállam felelősséget vállal a hitelért. Az egész eljárás az unió egységével szembeni teljes szabotázs – tette hozzá. Rövidlátó, pártpolitikai befolyás alatt bizotsági döntésról van szó ebben az esetben – mondta a kormányfő.

1,4 milliárd euró utalás érkezett Brüsszelből Magyarországra az utolsó negyedévben, tehát a többi program rendben zajlik. Mindez azt mutatja, hogy az RFF esetében politikai akcióról van szó, hogy ne a mostani kormány legyen hatalmon. Orbán Viktor Junckert nevezte a legnagyobb bűnösnek abban, hogy az Európai Bizottság politikai testület lett, és mindez az egész európai architechtúrát lerombolják. Bővebben is érdekel...

Mi ellenálltunk a szovjet elnyomásnak, és a nemzeti identitásunk megmaradt”

20-30 éve dolgozom azért, hogy a Kelet-Nyugat törésvonal eltűnjön – mondta egy másik kérdésre a kormányfő. Nemcsak katonai, hanem kulturális értelemben is megszállták Európát az amerikaiak és a szovjetek. Mi ellenálltunk a szovjet elnyomásnak, és a nemzeti identitásunk megmaradt – mondta a kormányfő. A bennünket kulturálisan átformáló hatásoknak ellenálltunk – tette hozzá.

Európa nemcsak az amerikaiak által elfoglalt kontinensrész története – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor. Nem lehetséges, hogy Nyugatról ki akarnak oktatni minket, és ebből nem lesz európai egység. Orbán Viktor kérdésre azt mondta, hogy Brüsszelben már egyre többen meg akarják állítani a migránsokat, de a hatályos szabályok 2015 előttiek. Csak úgy lehet feloldani a helyzetet, hogy megváltoztatjuk a szabályokat – tette hozzá. 

Migráció

Orbán Viktor az Origo azon kérdésre, hogyan alakulhatnak a német kapcsolatok azt mondta, hogy egyelőre nem történt konkrét kapcsolatfelvétel. Mindenképpen meg kell akadályozni, hogy a németek szankciókkal sújtsák a Boszniai Szerb Köztársaságot. Ez nagyon komoly károkat okozhat a Nyugat-Balkánon.

Senkinek nem jó ez a helyzet, ami a déli határon alakult ki migrációs helyzetben

– mondta az Origo kérdésére. Azt szeretnénk elfogadtatni Brüsszellel, hogy az unión területén kívül kelljen beadni a migrációs kérelmeket.

Orbán Viktor elmondta: a hazai média a nyugatival szemben pluralisztikus és nem hegemonikus. A miniszterelnök kérdésre azt mondta, hogy Brüsszelben már egyre többen meg akarják állítani a migránsokat, de a hatályos szabályok 2015 előttiek. Csak úgy lehet feloldani a helyzetet, hogy megváltoztatjuk a szabályokat – tette hozzá.

Novák Katalin lehet a köztársasági elnök

Orbán Viktor kérdésre azt mondta, hogy Novák Katalin a köztársasági-elnök jelöltje a Fidesznek. Bővebben is érdekel...

Kapcsolódó

Novák Katalin: A köztársasági elnök-jelölti felkérést tisztelettel vállalom

„Erre az embert próbáló feladatra készülök hittel, lélekkel, szívvel” – üzente közösségi oldalán. Bővebben is érdekel...

Az ellenzékről

Amíg fideszes többség van a parlamentben, addig az Országgyűlés épületét nem adjuk el – mondta egy, a Városháza ügyét érintő kérdésre Orbán Viktor. Én 1996 óta dolgozom a belügyminiszterrel közösen, és egyszer sem mertem felemelni a hangomat Pintér Sándorral szemben – mondta munkatársunk egy másik kérdésére válaszolva.

Nem sokat kell gondolkodnom, ki a főnök a másik oldalon”

– válaszolta a miniszterelnök arra, mi a véleménye Márki-Zay Péterről. Választási kérdésekkel csak a választási kampányban foglalkozunk, de a legfőbb kérdés, ki a főnök. Nem kell sokat gondolkodnom, hogy ki a főnök azon az oldalon – mondta egy másik kérdésre Orbán Viktor.

A miniszterelnök Márki-Zay Péter különféle kijelentéseivel kapcsolatos kérdésre azt mondta, ilyet még nem látott a szakmában, és nem tudja elhelyezni azokat abban a koordinátarendszerben, amiben ő gondolkozik.

Magyarországon a jobboldal azt a felfogást követi, hogy az üzletet a politikát szét kell választani, míg a magyar baloldalon üzletemberek is csinálnak politikát,

és a legutóbbi három baloldali kormányfő sikeres üzletember volt – mondta Orbán Viktor Márki-Zay Péter és Bige László kapcsolatáról. 

A kormányfő egy másik kérdésre azt mondta, hogy

a feles többséggel való alkotmányozás komolytalan dolog, és visszaadja a diplomáját, ha ez megtörténik. Szerinte ez egy politikai blöff.

Magyarországon van egy szilárd alkotmányos rend, az ország nem egy sufni.

Külpolitika, geopolitika

Magyarroszág egy fontos geopolitikai szempontból fontos ország, ezért érthető, hogy érdeklődés van ennek a területnek az ügyei iránt – mondta Orbán Viktor az Origo azon kérdésére, hogy egy nyilvánosságra került hangfelvételen Bajnai Gordon egy bizalmasa azt mondja Szabó Tímea baloldali képviselőről, hogy külföldön képezték ki, a CIA-nak dolgozott. A titkosszolgálati érdeklődés megnőtt a hazánk iránt, mert a magyar modell is érdekelt – tette hozzá. Nem akaruk ebbe az új hidegháborús rendszerbe beillleszkedni, vegyesen használjuk az eszközöket – mondta a kormányfő.

A jogszabályoknak egységesnek kell lenniük – mondta az Origo azon kérdésére Orbán Viktor, hogy Karácsony Gergelynek a kiszivárgot hangfelvételeket követően le kell-e mondania. 

Orbán Viktor egy Ukrajnával kapcsolatos kérdésre azt mondta: az igazodási pont Lengyelország és az unió miniszterelnökeinek a tanácsa.

Az unió semmilyen biztatást nem adott Ukrajnának

– tette hozzá. Igyekeztünk a mi orosz politikánkat leválasztani az orosz politikánkról, ezt nem mindig könnyű összehangolni – mondta Orbán Viktor.

A kormányfő arról is beszélt, Oroszország mindig leszállítja a rendelkezésre álló gázt. A kötelezettségeiket mindig teljesítik, és a baj azzal van, hogy az LNG-gázt nem szállítják le.

Orbán Viktor egy másik kérdésre azt mondta, hogy az RFF esetében nagyobb átláthatóságot szeretne a magyar fél mint a bizottság. A kormányfő arról is beszélt, hogy az ügyészség esetében nem jutottak megállapodásra, és Magyarország nem is akar változtatni, mert az ügyészség alkotmányos helyén nem kívánnak változtatni. Felidézte, hogy Németországban az ügyészség az igazságügyi miniszter irányítása alatt van.

Orbán Viktor megismételte, hogy a Nyugat-Balkánon stabilitás kell, és ez nem megy a szerbek és Bosznia-Hercegovina nélkül. A szerb nemzet a Balkán kulcsa.

Gyermekvédelmi népszavazás: négy kérdés marad

Több fontos kérdésben jó lenne, ha alkotmányos védelem lenne, de a választások előtt ez nem lenne ízléses, ha megtörténne – mondta egy másik kérdésre Orbán Viktor. Szólt arról is, hogy nem csapják hozzá az Alkotmánybíróság által jóváhagyott ötödik kérdést a parlament által jóváhagyott korábbi négy kérdéshez a gyermekvédelmi népszavazás ügyében. 

A harmadik oltás elrendelése előtt az volt a konszenzus, hogy hosszú védettséget ad, ezért még nincs kormányzati döntés a negyedik oltásról – tette hozzá. Orbán Viktor kérdésre azt mondta, bízik benne, hogy az orvosok vállalnak elég ügyeletet a karácsonyi időszakban. Megértem az orvosokat, hogy nehéz ilyenkor dolgozni – tette hozzá. Jó lenne, ha nem kéne erőteljesebb ljogi lépéseket tenni – mondta a kormányfő. 

Bérrendezés, Völner Pál, választás

Orbán Viktor kérdésre azt mondta, hogy a bírósági ítéletet követően lehet politikai következményt levonni Völner Pál ügye kapcsán. A kormányfő kérdésre azt mondta, hogy a mostani 10 százalékos emelés nem oldja meg a pedagógusok problémáit, ezért igazuk van. 

Konkrét jövőbeli számokat nem mondok, de bérrendezésről is kell dönteni”

– fogalmazott a kormányfő.

Az ügyészség vizsgálja Völner Pál ügyét, és ezt követően lehet további lépésekről beszélni – mondta egy másik kérdésre Orbán Viktor. A kormányfő szerint a GVH vizsgálhatja, ha a gyorstesztek ára túlságosan magas itthon, és felmerül-e kartell gyanúja. Ha valaki méltányos akar lenni, akkor jó, ha visszagondol a vírus elejére, amikor senki nem tudott semmit, és így a legrosszabbra készültünk – mondta Orbán Viktor.

Mint fogalmazott: akkor azt mondták, hogy 8-10 ezer lélegeztetőgép kellhet, és akkor úgy döntötte ennek a kétszerese kell. A vírus nem szabadult el, de a legrosszabból kellett kiindulni. Orbán Viktor kérdésre elmondta, hogy sok embert kiképeztek a lélegeztetőgépek használatára. Sok száz életet nyertünk a lélegezetőgépek beszerzésével – tette hozzá.

Jövő év végén 3-4 százalékos sávban lehet az infláció

– mondta a kormányfő.

Mind az MVM, mind a Mátrai Erőmű veszteségeit pótolni kell a magas energiaárak miatt – mondta kérdésre Orbán Viktor. A 2022-es évben esedékes néhány vásárlást (repülőtér) és fejlesztését átütemezzük – tette hozzá. A cél, hogy a jövő évi hiány tekintetében az uniós középmezőnyben legyünk – mondta a kormányfő.  Nem akarjuk kockáztatni a hazai stabilitást.

Legkésőbb 50 nappal a választás előtt ismert lesz a Fidesz országos listája

– mondta egy másik kérdésre Orbán Viktor. A következő hónapokban is több jelentős nemzetközi találkozó lesz – tette hozzá. Semmilyen változás nem lesz a választási eljárási törvényben és a választókerületek határában a következő időszakban – mondta egy másik kérdésre Orbán Viktor. 

Orbán Viktor egy másik kérdésre azt mondta, az iparűzési adót nem vette el a kabinet városoktól, mert ott maradt a városokban a vállalkozásoknál.

Vége a Kormányinfónak. Köszönjük, hogy velünk tartottak!

 

Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala

Összesen 265 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Isten jobb keze
2021. december 22. 00:18
Orbán Viktor egyenlő chuck Norris! Olyan hogy kifejezetten omikron elleni vakcina nincs! De Orbán már rendeli! Xdxd ezt a csávót már tényleg csak a gyógyszerei tartják össze úgy ahogy ..Ha ő ennyire agyatlan, mitvárjunk a hiveitől??xdxd
-Zsolt-
2021. december 21. 15:07
Mi lett a magyar fejlesztésű Szopófarm 2.0-val? Megrekedt a fejlesztés?
jánosbácsi
2021. december 21. 14:46
Bezzeg Orbán Viktor kínai vakcinával oltatta be magát bennünket és a gyerekeinket meg azzal a a szar pfizer vakcinával oltat.
Megtalálta
2021. december 21. 14:34
De miért Facebook videó???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!